Karnyújtásnyira Tőled... - 4. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a 4. fejezet is, kicsit hamarabb mint vasárnap, de azért remélem ennek is örültök :D Végre megtudhatjátok, hogy mi is állt abban a levélben :P Jó olvasást, véleményeitek most is várom :)


4. fejezet - Az üzenet

Felálltam az asztaltól, az ajtóhoz sétáltam, és felvettem a földön heverő borítékot. Visszaültem, és ráérősen belekortyoltam a teámba, közben pedig azon agyaltam, hogy vajon kitől jöhetett.

A tegnap estére visszagondolva lehetett akár Jackson is, de a pultos srác is elég egyértelmű jeleket küldött felém. Bármennyire is kíváncsi voltam mi lehet a borítékban, nem vitt rá a lélek, hogy felbontsam.

- Megjöttem – nyitódott az ajtó, én pedig a meglepettségtől majdnem eldobtam a bögrémet. – Hoztam kaját, meg egy kis nasit is.

- Sam, megijesztettél – álltam fel, és követtem a barátnőm a konyhába. – Mi ez a lakoma tulajdonképpen? – néztem bele a táskákba.

- Eszembe jutott, ahogy visszamentem a városba, hogy semmi kaja nincs itthon. Így mivel ma nincs meló, berohantam a boltba, és bevásároltam.

- Örök hála – ültem vissza az asztalhoz. – Akkor ez azt jelenti, hogy ma itt maradsz velem?

- Igen, de mesélj! Milyen volt az első éjszakád?

Oh drága Sam, ha te azt tudnád… Újra lepörgettem magam előtt a tegnap este eseményeit, és ezer wattos vigyorra húzódott a szám. Sam is mellém ült, és értetlenül pislogott, válaszokat akart.

- Kimentem egy koncertre az este – kezdtem bele a mesébe. – Megittam egy-két koktélt, aztán megismerkedtem egy sráccal.

- De hiszen ez szuper! – ujjongott. – Milyen a srác? Magas, kék szemű? Egy rocker, vagy amolyan tipikus szépfiú?

- Nem tudom Sam – sóhajtottam.

- Nem emlékszel, hogy néz ki?

- Nem úgy – hurrogtam le. – Aranyos volt velem, hazakísért. Elsőre azt hittem, hogy csak arra hajt, hogy lefektessen, de tévedtem.

- Akkor mi a baj?

- Az hogy nem éppen olyan ember, amilyennek gondolod. Mármint híres, és nem hiszem, hogy lehetne bármi is köztünk.

Szegény Samantha, nem kapott hozzám használati útmutatót. Hajlamos voltam rébuszokban beszélni, és kész varázslónak kellett lennie, aki megakarta érteni a gondolatmenetem.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz kiborulni – mire ő csak bólintott. – Ő Jackson Rathbone, tudod… Twilight.

Figyeltem, ahogy az arca átvált először a vörös minden árnyalatába, majd fokozatosan elfehéredik. Próbált valami olyasmit kinyögni, hogy mi van, de mivel nem voltam benne biztos, így inkább türelmesen vártam a felocsúdásra.

- Azt mondod az a srác, aki Jaspert játssza? – nézett rám még mindig kerek szemekkel. – És aki a 100Monkey’s énekese?

- Igen, ő az. Ugye megmondtam, hogy bonyolult?

- Dehogyis! Uram atyám, bármit megadnék, ha nekem az a pasi csapná a szelet, és hidd el, nem vagyok egyedül.

- De nem is csapja, csak beszélgettünk.

- Nem hiszek neked – állt fel az asztaltól.

Az igazság az, hogy én sem hiszek magamnak, de nem akarok pofára esni. A telefonom is megszólalt, egyszerre néztünk össze Sammel, ő pedig azonnal felkapta, és beleszólt.

- Nem, Sam vagyok. Nem akar veled beszélni Ryan, mindegy hány sms-t írsz, vagy hányszor hívod fel. Persze, gondolod, hülye vagyok, és elmondom? Menj a fenébe.

- Ne is mondd – emeltem fel a kezem. – Azt akarta tudni, hogy mi van velem, és hol vagyok.

- Azt a mocsadék, de belőlem nem húzza ki – némította el a telefont egy mozdulattal. – Remélem nem beszéltél vele tegnap – nézett rám gyanakvóan.

- Nem, csak egy sms-t olvastam tőle, de nem válaszoltam.

- Jó kislány, esetleg volna kedved egy kis napozáshoz? – vetette fel az ötletet.

- Naná, kéne már egy kis szín – kuncogtam.

Gondolkodás nélkül kapkodtam össze két törülközőt és a naptejet, amíg Sam átöltözött a fürdőszobában. Átöltöztem, laza lófarokba kötve a hajamat, majd karon fogtam, és kiráncigáltam a házból.

- Csodás napunk van – hunyorgott. – Ha ezt a főnök tudná, tuti felrobbanna. Azt mondtam nagyon beteg vagy, valami vírus.

- Köszönöm, sokadjára is. Azt hiszem ez a kis szabi hiányzott nekem.

Venice Beach még csak most éledezett, de a part mentén máris megjelentek az első lelkes szörfösök, na meg a futók. Ahogy elsétáltunk a bár mellett, Tom sokat sejtetően mosolygott rám, én csak intettem felé.

- Ismered? – lökött meg Sam.

- Igen, ő a pultos a bárban, és meg kell mondanom, isteni koktélokat gyárt. Tegnap nekem, és ki tudja hány lánynak még – kuncogtam, – készített egy Bűbáj nevű koktélt.

- Húú, szívesen megismerkednék vele – mérte végig elismerően tetőtől talpig.

- Jaj, ne bámuld már ennyire – rángattam a part irányába. – Nekem még egy ideig itt kell lennem, és nem akarok kínos pillantásokat.

Leterítettük a homokba a törülközőket, és lustán nyúltunk el a hasunkat süttetve. Éreztem, hogy lassan tojást is lehetne rajtam sütni, úgyhogy elindultam a vízbe, hogy kicsit lehűtsem magam.

Elég hosszan beúsztam, már alig láttam Sam alakját. A tegnapi koncert nyomait takarították, a színpadot is szétbontották. Visszaúsztam a partra, és a bárhoz sétáltam.

- Hali – huppantam le a tegnapi helyemre. – Kérhetnék megint egy olyan csodát, mint amit tegnap készítettél?

- Persze, a barátnődnek is lesz egy?

- Jó lenne – mosolyodtam el. – Vége van a programoknak? – néztem a félig lebontott elemekre.

- Dehogy – tette elém a két poharat. – Csak lecserélik a színpadot, mert tegnap majdnem beszakadt az egyik srác alatt.

- Semmi baj nem lett, ugye? – faggattam.

- Nem, szerencsére semmi komoly. Tessék az italok, egészségetekre.

- Köszi.

Magára hagytam az új koktélkeverő barátom, és visszasiettem Sam mellé, aki fél szemmel pislogott rám. Átnyújtottam neki az italát, majd újra elnyúltam, és csak élveztem a napot.

- A srác küldte? – mosolyodott el miközben felé fordult, és intett neki.

- Nem, ezt én hoztam neked – kuncogtam. – Mert megérdemled.

- Mit gondolsz, van barátnője? – fordult vissza felém. – Mert ha nem, esetleg bepróbálkozom.

- Kérdezd meg – kacsintottam rá, mire ő csak felhorkant.

Az egész délelőttöt kint töltöttük a strandon, csak élveztük a semmittevést. A gyomrunk azonban arra biztatott minket, hogy hazamenjünk. Rendeztem a számlánkat, és elindultunk a ház irányába.

- Mi lesz, ha majd haza kell mennem Sam?

- Oh, még van időd – karolt belém. – Nem is kell egyhamar elmenned, az ajtóm pedig mindig nyitva lesz előtted.

- Akkor gyakran fogunk ide jönni azt hiszem.

Belépve a lakásba az első, amivel szembetaláltam magam a reggel megtalált boríték. Érintetlenül hevert az asztalon, teljesen megfeledkeztem róla, amikor Sam hirtelen megjelent.

Mostanra egyáltalán nem féltem már attól, mit olvasok majd benne, felkaptam és felbontottam. „Élveztem a tegnap estét, remélem, hogy te is. Ha gondolod, esetleg találkozhatnánk ma este a parton. Jackson”