Karnyújtásnyira Tőled... - 24. fejezet

Sziasztok!

Itt is a 24. fejezet! 2 hetes kimaradás után újra jelentkezem, ahogy ígértem, egy Jay szemszöggel :) Fény derül Jay érzéseire is, valamint Ben vadbarom viselkedésének az okára is! Jó olvasást, a komikat várom! Puszi, Angel


24. fejezet: Zűrzavar/Jay szemszög

Hálás voltam Alexnek, amiért felajánlotta, hogy elvisz egy darabon, másrészt viszont kissé feszélyezett is a helyzet. Mégiscsak abszurd volt, hogy itt ül mellettem annak a nőnek a testvére, akit nemrég megcsaltam. Roppantul bántott a dolog, de nem volt elég bátorságom, hogy bevalljam.

Pedig számtalan alkalmam lett volna rá, hogy színt valljak. Ott volt rögtön a cég előtti első találkozás, már ott meg kellett volna tennem. Natalie megérdemelte volna az esélyt, hogy megtudja még ott és akkor. Aztán az étterem, végül is mi történhetett volna? Maximum leönt és felpofoz, de legalább már tudná.

- Jackson, valami baj van? – ébresztett fel a gondolataimból Alex hangja.

Most megmondjam neki? Lehet, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha valakivel megbeszélhetném. Vajon megértene? Áh, teljesen megbolondultam, elvégre felért volna egy öngyilkossági kísérlettel, ha elmondom Alexnek mi történt a múlt éjjel, így csak hárítottam.

- Semmi, csak a tegnap estém elég húzós volt – mutattam macskakörmöket.

- Kirúgtál a hámból? – kuncogott. – Régen én is gyakran eljártam a haverokkal, de ez inkább az egyetemi évekre volt jellemző.

- Olyasmi, a srácokkal elmentünk meginni pár sört.

Aztán nem folytattam, egyszerűen nem ment. Önmagammal hadakozva elég nehéz volt kibírni a fennmaradó tíz percet a kocsiban. Olyan volt, mintha folyamatos ellentétben lettem volna saját magammal, a gondolataimmal. Visszagondolva, ezt hívhatják én konfliktusnak.

Valószínűleg arról lehetett szó, hogy szerettem volna, ha valaki tényleg azt adja, amit megérdemlek. Egy alapos verés biztos megtette volna a hatását, és észhez térített volna. Vagy csak egy őszinte, baráti beszélgetés hiányzott, amikor valaki megérti, hogy mit miért tettem.

Bár életemben eddig minden cselekedetemre volt mentségem, a múlt éjjeli viselkedésemre egy ésszerű magyarázatot sem találtam. Én is egyike lettem azoknak a férfiaknak, akik a féltékenységük és a hülye forrófejűségük miatt áldozatául estek egy ilyen nőnek, mint Nicol.

- Voltál már olyan helyzetben, hogy nem tudtad mi lenne a helyes? – tettem fel az elhamarkodott kérdést Alexnek, aki pár perc gondolkodás után szólalt csak meg.

- Mire gondolsz? Úgy értem, az attól függ – de még mindig nem értette mi bajom.

- Csak azon gondolkodtam, hogy az igazság a legjobb, nem? – fordultam felé. – Azt mindenki megérdemli, nincs igazam?

- Kezdesz megijeszteni, de igazad van. Remélem, nem Natalieról van szó, mert akkor te halott ember vagy tesó.

Egy perc erejéig megfagyott a vér az ereimben, és hálát adtam, hogy befogtam a számat. Azt hiszem, mégsem Alex a megfelelő ember, akinek el kellene sírnom a bánatomat, vagyis a félrelépésemet. Nyeltem egy nagyot, majd nyugalmat erőltetve az arcomra válaszoltam.

- Nem, szó sincs ilyesmiről. Natalie nem érdemli meg, hogy bántsam és hogy őszinte legyek, képtelen lennék rá – hazudtam.

Remek, még egy hazugság. Így megy ez, ha egyszer az ember ráérez a dolog ízére. Egyre több és több hazugság hagyja el a száját, még ha nem is akarja igazából. Ha lehet, most még annál is rosszabbul éreztem magam, mint mielőtt beszálltam volna a kocsiba.

Az út hátralévő részében próbáltam redukálni az elszólásaim számát. Szigorúan csak amolyan pasis dolgokról beszélgettünk. Alex fülig belezúgott Sambe, legalábbis úgy vettem ki a szavaiból, hogy már régóta szemet vetett a lányra, csak eddig nem volt igazán bátorsága.

- Ez a hétvége mindannyiunk számára sorsdöntő lesz – jegyeztem meg, ezzel ismét elszólva magamat.

- Ahogy mondod Jackson – helyeselt.

Látszólag már nem próbált értelmet keresni a szavaimban. Az is lehet, hogy szimplán csak rájött valamire, de inkább megadja az esélyt, hogy magamtól valljam be. Na, arra az egyre még mindig nem álltam készen, úgyhogy amikor leparkolt a házamnál, végre fellélegezhettem.

- Köszi a fuvart Alex – csaptam be a kocsi ajtaját. – Akkor holnap ott leszek nálatok, indulásra készen.

- Rendben, pontos legyél – intett egy utolsót, majd elhajtott.

Újra magamra maradtam a kusza gondolataimmal, amelyek egy csöppet sem könnyítették meg a helyzetemet. Fásultan kerestem elő a lakáskulcsom, majd mikor a zár megadóan kattant, azonnal a konyha felé vettem az irányt. A szokásos üveg söröm becserkészése után pedig leültem a nappaliban a tévé elé.

Alig pillantottam meg az első képkockát, máris bevillant a megoldás. Nem lehettem akkora ügyeletes marha, hogy még meg sem kerestem Nicolt. Eszembe se jutott, hogy számon kérjem, hogy kikérdezzem, mi is történt az előző éjszaka kettőnk között. Az egyetlen pedig, aki segíteni tudott, az Ben volt.

A saját mobilom alig találtam meg, arról nem is beszélve, hogy Ben sokadszorra sem vette fel azt az átkozott telefont. Nem értettem, hogy mi a fene lehet vele, sose csinált ilyet még idáig. Hagytam egy üzenetet a hangpostáján, és újra elmerültem az elméleteimben.

Próbáltam összerakni a tegnap este minden egyes mozzanatát, de csak az eddig is oly tiszta képeket láttam magam előtt. Ahogy táncolunk a tömegben, ahogy szinte hozzám préseli magát, amikor lelépünk és végül az éjszakából néhány villanás. Hirtelen azonban a telefon hangja rántott vissza az emlékek sűrűjéből.

- Ben?

- Ki más, miért kerestél? – hallottam, hogy a hangja elég feszült.

- Jó lenne, ha át tudnál jönni, mondjuk most azonnal – vágtam rögtön a dolgok közepébe. – Segítened kell nekem.

- Oké Jay, indulok – azzal a vonal megszakadt.

Valóban összeszedte magát, mert alig tíz perc múlva már az ajtómban toporgott. Kérdőn meredt rám, magyarázatot várva, hiszen jogosan nem értette, hogy mi a fene ütött belém. Röviden felvázoltam neki a tegnap este ködös és kevésbé ködös eseményeit egyaránt, majd vártam a mentőövet.

- Öcsém, te teljesen hülye vagy! – röhögött a képembe. – Nem emlékszel, hogy megfektetted-e a csajt?

Örültem, hogy ő legalább jól szórakozik ezen, én azonban legszívesebben fejbe vertem volna, ez az érzés pedig nem csillapodott, főleg mikor eszembe jutott a kis beszélgetésem Natalieval. Azonnal sűrű köd telepedett az agyamra, és valósággal nekiestem, magyarázatot követelve.

- Elszámolni valónk van még – rántottam fel a kanapéról. – Milyen jogon mész Natalie idegeire, ha megkérdezhetem? – fakadtam ki.

- Mi bajod? – rántotta ki magát a szorításomból. – Nem értem, hogy mit vagy úgy oda azért a kis proliért – fintorgott, mire behúztam neki egyet.

- Ő nem egy proli Ben! Fogd már fel, hogy szeretem! – üvöltöttem magamból kikelve.

- A fenébe is Jay! Egy nő se ér annyit, hogy verekedjünk miatta – köpte dühösen a szavakat –, de nekem akkor sem a szívem csücske!

- De miért?

Egy pillanat erejéig elhallgatott, de én már ekkor tudtam, hogy az újabb mentő ötletet gyártja magának. Mindig ezt csinálta, akárhányszor csak valamit el akart simítani, hülyébbnél hülyébb ötletekkel állt elő. Most sem volt ez másként, túlságosan is jól ismertem.

- Mert szerettem – nyögte ki végül, ezzel teljesen letaglózva.

- Tessék? Milyen emeletes marhaság ez megint Ben?

- Jól hallottad, én szerettem őt, de ő rám se bagózott – ült vissza a kanapéra. – Egy iskolába jártunk, és én valósággal bombáztam a szerelmemmel. Ő persze ügyet sem vetett rám, túlságosan lefoglalta a tökéletes élete – húzta el a száját.

- Te teljesen hülye vagy – ültem le mellé. – Nem vagy vele tisztában, hogy milyen élete volt, ugye? Az apja egy alkoholista volt egész életében, az anyja pedig mindvégig kiszolgáltatottan élt.

Mindent elmeséltem neki részletről részletre. Úgy tűnt, teljesen ledöbbent a sztoritól, de legalább már másképp látta az egészet. Valahol örültem, hogy végre megérthettem Ben indokait, viszont azt még mindig nem értettem, hogy miért utálja ennyi év után is még mindig.

- Ezért gyűlölöd még mindig? – kérdeztem rá félve.

- Nem. Azért gyűlölöm, mert mindeddig azt hittem, hogy játszik veled Jay. Féltem, hogy téged is csak kihasznál, a végén pedig csalódni fogsz.

Ezekkel az információkkal a birtokomban, két dologban teljesen biztos lehettem. Van egy barátom, aki egy idióta, de tűzön-vízen át kitartana mellettem. És ott van Natalie, aki mindennél jobban szeret engem, én pedig becsaptam. Ezt pedig csak egy módon tehetem jóvá, ha Venice Beachen színt vallok.

Karnyújtásnyira Tőled... - 23. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, meghoztam a 23. fejezet :) Fény derül pár kérdésetekre, és talán újakat is kaptok a helyükre... A kommenteket most is várom, és köszönöm, hogy egyre többen írtok mostanában :)

Egy kis magyarázat a hamarabbi friss miatt: Szóval az a helyzet, hogy az egyetemen vége a szorgalmi időszakomnak és ezzel kezdetét veszi a vizsgaidőszak. Ezzel nem is lenne nagy gond, de sajnos a tanulást és az írást nem tudom összeegyeztetni, így kénytelen vagyok előreláthatólag 2 hétre szüneteltetni a blogolást. Tényleg sajnálom, de remélem, hogy megértitek a helyzetem. Bármennyire is szeretek írni, nekem a tanulás a legfontosabb jelenleg.

Puszi, Angel


23. fejezet - Elnapolt vallomás

Sam reményteljesen mosolygott, talán egyedül ő találta jó ötletnek a találkozást. Én viszont nem. Nem tudtam letisztázni magamban a tegnapot, még azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki, mivel magyarázzam a tetteimet. Mintha Sam észrevette volna a tétovázásomat, és egy határozott mozdulattal Jay felé lökött.

Igyekeztem a lehető legmagabiztosabb arcomat elővenni, közben csak a vak nem látta rajtam, hogy a szívroham kezdeti tüneteit produkálom. A szívem a torkomban dobogott, a jelenlegi hőmérséklet mellett úgy éreztem, mintha a pokolban lennék, és ennek tetejébe még beszélni is elfelejtettem.

- Jay!

- Natalie!

Egyszerre nevettünk fel a próbálkozásunkon, miszerint egymás szavába vágva fogjuk elmondani, ami a szívünket nyomja. Hirtelen minden izgalom elszállt, a szívem már nem akart kiszakadni a bordáim közül, és már csak két ember voltunk, akik vágytak egymás közelségére.

- Sajnálom, hogy elmentem – öleltem meg.

Olyan ösztönös volt ez a mozdulatsor… mintha egész életem során így vártam volna őt minden egyes fárasztó nap után. Éreztem, hogy számára kissé zavaró a viselkedésem, de a bennem tomboló bűntudat nem engedte, hogy csak úgy egyszerűen elengedjem őt újra.

- Te ne haragudj – tolt el magától. – Utánad kellett volna mennem, annyira egyszerű lett volna, mégsem tettem. Ehelyett…

- Ne hibáztasd magad, én voltam a hülye – vágtam közbe, hiszen mégsem várhattam el, hogy ő okolja magát. – Én vissza akartam fordulni – hajtogattam egyre –, de aztán hallottam, hogy Ben rólam beszél, és…

- Ben? Mit mondott?

Az arcáról egyszerre olvastam le tehetetlen dühöt és félelmet. Nem tudtam volna teljes bizonyossággal megmondani, hogy mi ütött belé. Elgondolkodtam, hogy van-e egyáltalán helyes válasz a feltett kérdésére, de valószínűleg feleslegesen áltattam magam, előbb-utóbb úgyis kiderült volna.

- Csak a szokásos, a hülye lenézése – hajtottam le a fejemet, de ő gyengéden az állam alá tette a kezét, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- Ne foglalkozz Bennel, majd én elintézem – mosolyodott el.

És én – gondoljon bárki bármit – bolond szerelmes módjára hittem neki. Bármit elhittem volna, még azt is, ha azt mondja holnaptól csak a miénk a világ és a fű kék lesz, az ég még zöld. Azt hiszem, akkor döbbentem rá, hogy igenis szeretem Jayt, már több mint egy egyszerű férfi az életemben.

- Elég lesz a szentimentális érzelgésből – lépett közénk Sam. – Szia Jay, mit szólsz egy kiadós ebédhez két csini csajszival? – kacsintott rá kacéran.

- Szia Sam, azt hiszem ez egy visszautasíthatatlan ajánlat – majd engem átkarolva adott egy puszit az arcomra. – Szeretnék még beszélni veled – suttogta.

Nem szóltam semmit, csak egy halvány mosollyal jeleztem, hogy benne vagyok. Sam megállás nélkül a tegnap estéről beszélt, úgy tűnt, égető szükségét érezte annak, hogy Jay is tisztában legyen a tényekkel. Szerencsére az említett remekül állta a sarat, még buzdította is Samet, ami ismerve drága barátnőmet teljesen felesleges volt. Ő így is fel volt szerelkezve kellő önbizalommal.

- Jézusom! – kiáltott fel váratlanul Sam. – Tudjátok mi jutott eszembe? Mi lenne, ha kiruccannánk a hétvégén Venice Beachre? Amolyan négyes randi, akár a romantikus filmekben. Elég nagy a ház, mind elleszünk.

Gyakorlatilag meg sem várta a válaszunkat, ő tovább tervezte a mi kis hétvégénket. Nekünk nem volt más választásunk, csak hallgatni őt, és a megfelelő pillanatban bőszen bólogatni. Észre sem vettem, hogy Jay mikor fogta meg a kezemet, de amint összekulcsolódtak az ujjaink, levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra.

A kedvenc kis éttermünkbe ültünk be, ahová gyakorlatilag azóta jártunk, mióta egy helyen dolgozunk. Emlékszem még, amikor az első napomon tanácstalanul figyeltem a többieket, ahogy elindulnak ebédelni. Fogalmam sem volt mit kellene tennem, de akkor megjelent Sam.

Már akkor is ilyen életvidám, folyton csacsogó nő volt. Be nem állt a szája, jóformán csak akkor vett levegőt, amikor a következő lépésén gondolkozott. Nos, azóta jártunk mi ide, Los Angeles talán egyik legeldugottabb kis éttermébe, aminek jelen esetben hálát is adtunk.

- Ez a hely nagyon otthonos, hogy találtatok rá? – faggatott minket Jay, miközben mind elhelyezkedtünk a napernyők alatt.

- Titok, amolyan csajos dolog – legyintett Sam, és elmélyülten kezdte tanulmányozni az étlapot.

Én már pontosan tudtam, hogy mit fog rendelni. Mióta csak ide jártunk állandóan ugyanazt a menüt kéri, a kedvenc grillezett halát zöldségekkel. Amint megjelent a pincér, mind leadtuk a rendelésünket és újabb beszélgetésekbe kezdtünk. Élveztük a napsütést, egymás társaságát, pár percen belül pedig lett egy nem várt látogatónk is.

- Sziasztok – karolt át Alex váratlanul. – Biztos voltam benne, hogy itt találom majd a hölgyeket – mosolyodott el sokatmondóan, és leült Sam mellé. – De arra nem számítottam, hogy egy pasit már becserkésztetek.

- Ne haragudj bátyus – játszottam az értetlent –, nem tudtam, hogy te is szeretnél jönni.

Pár percen belül ismét megjelent a pincér az ebédünkkel, és egy újabb étlappal, hogy Alex is le tudja adni a rendelését. A fiúk régi barátként viselkedtek, mintha már ezer éve ismerték volna egymást. Tényleg jó volt rájuk nézni, és egyre inkább hízelgő lett az ötlet, amit Sam felvetett.

Mindössze annyi dolgom volt, hogy kiderítsem a bátyám ráér-e. Ezen felbuzdulva már majdnem megszólaltam, de ekkor bevillant, hogy anya hozzánk költözött. Ez az apró tény szinte az összes eddigi tervünket felülírta tulajdonképpen még azelőtt, hogy bármit eldöntöttünk volna.

- Mi a baj? – nézett rám Jay, és újra a kezem után nyúlt.

- Semmi – ráztam meg a fejem, de ő nem hagyta annyiban a dolgot, a leheletét már a nyakamon éreztem, amikor újra feltette a kérdést.

- Mi a baj Natalie?

- Csak belegondoltam mennyire jó lenne újra Venice Beachen – fordultam vele szembe, és ezzel egy időben elengedtem a kezét is.

- És ezért vágtál ilyen riadt arcot?

Kezei ismét az én kezem keresték, de hiába. Önállósítva magamat finoman végigsimítottam a combján egyre feljebb és feljebb haladva. Szerencsére ezt a kis műveletet az asztalterítő elrejtette, így szemrebbenés nélkül folytattam, amit elkezdtem.

- Ne itt – állított le váratlanul, és kiengedte az eddig benn tartott levegőt.

Láttam rajta, hogy teljesen hazavágtam, és bár tisztában voltam vele, hogy ezért még fizetni fogok, mégsem bántam meg. A két gerlicénk ugyanolyan zavartalanul beszélgetett egymással, mint eddig, biztos voltam benne, hogy egy árva lélek nem vette észre a kis játékunkat.

A következő mondat, ami megütötte a fülemet, hogy Sam már lelkesen ecseteli Alexnek az ötletet. Feszülten figyeltem a bátyám reakcióját, de semmi mást nem lehetett leolvasni az arcáról, csak egy hatalmas, bárgyú vigyor terült el rajta. Utoljára talán ötödikben láttam hasonló ábrázattal, így biztos voltam benne, hogy tetszik neki az ötlet.

- Natalie, van ellenvetésed? – zökkentett ki az iménti gondolataimból.

- Nem, ha neked jó – vontam meg a vállam. – Én szívesen töltenék egy hétvégét Venice Beachen – tettem még hozzá gyorsan.

A számlánkat végül a fiúk állták, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy élvezzük a kényeztetésüket. Négyesben indultunk vissza a munkahelyeinkre, de igazából nem volt kedvem dolgozni. Túlságosan is lekötötte minden gondolatom a közelgő hétvége, és hogy ezúttal minden tökéletes legyen.

- Akkor délután értetek jövök, rendben? – ölelt meg Alex. – Vigyázzatok magatokra lányok. Jay, elvigyelek egy darabig?

- Azt megköszönném – indult el Alex után.

- És mi lesz a búcsúzással? – húztam vissza magamhoz egy csábos mosoly kíséretében.

- Oh, azt majdnem elfelejtettem – fordult vissza, majd szenvedélyesen csókolni kezdett. – Majd… folytatjuk – vált el az ajkaimtól.

- Jay! – kiabáltam utána még egyszer. – Tudnom kell, hogy eljössz-e Venice Beachre, szóval?

- Ott leszek.

Az étterem:

Karnyújtásnyira Tőled... - 22. fejezet

Sziasztok!

Íme a 22. fejezet, bocsi hogy csak ilyen későn :) Folytatódnak az események, ezúttal Natalie szemével láthatjuk a helyzetet! Jó szórakozást a fejihez :) Puszi, Angel


22. fejezet - Vigasz

Próbáltam tőlem telhetően a legcsendesebb módon elhagyni a házat. Már az ajtóban jártam, amikor meghallottam, hogy Jay visszamegy a szobába. A kezében ott volt a gitárja, és akkor leesett, miért hagyott magamra. Könnyes szemmel csuktam be magam mögött az ajtót, és találomra indultam el az utcán.

Valószínűleg mostanra már megbizonyosodott róla, hogy faképnél hagytam. Ami akkor és ott annyira egyértelműnek tűnt, most valóságos agyrémmé alakult. Aztán váratlanul eszembe jutott, hogy valahogy mégis változtathatnék ezen, visszamehetnék és bocsánatot kérhetnék a hülyeségem miatt.

Alig voltam egy saroknyira a háztól, így még könnyűszerrel visszafordulhattam volna, de amint rávettem magam erre, egy csoport srácot láttam közeledni. Hosszasan csak a betont néztem, de tökéletesen hallottam minden egyes szavukat. Ben hangja volt az első, amit megismertem.

- Otthon van, ebben biztos vagyok – hajtogatta egyre. – Vagy az is lehet, hogy azt a kis prolit fűzi megint, de mindegy is.

- Jaj Ben! Hülye vagy! – hurrogták le a többiek.

Proli… akaratlanul is magamra vettem a szavait. Senki másra nem gondolhatott, csakis rám, hiszen mindvégig tudtam, hogy utált engem. Már egyáltalán nem akartam visszafordulni, mindössze csak hazamenni. Fogtam egy taxit magamnak, és a címet bediktálva, újra végiggondoltam az egész helyzetet.

Úgy döntöttem, hogy majd holnap tiszta fejjel megbeszélünk mindent. Tényleg szerettem volna, ha végre minden tökéletes, de egyelőre úgy festett, hogy minden egyes lépésemmel magam alatt vágtam a fát. Kifizettem a sofőrt, majd bementem a házba. Sötét volt, Alex tényleg anyánál maradt, ahogy megígérte.

Fel akartam hívni Samet, de nem tudtam, hogy alkalmas-e az idő, így elhessegettem a gondolatokat. A fürdőben megengedtem a vizet, majd ledobva a ruháimat kényelmesen elnyúltam a kádban. Pár perc ostoba próbálkozás után a telefonomért nyúltam, és tárcsáztam a jól ismert számot.

- Natalie? – hallottam meg barátnőm aggódó hangját.

- Bocsi, hogy zavarlak – kezdtem mentegetőzni –, csak gondoltam átjöhetnél hozzám egy kicsit beszélgetni.

- A bátyád otthon van? – és bármennyire is próbálta leplezni a kíváncsiságát, nem igazán ment neki.

- Hosszú történet, de ha átjössz, mindent elmesélek.

- Meggyőztél, nemsokára nálad vagyok – azzal le is tette a telefont.

Magam sem tudtam megmagyarázni miért, de sokkal jobban éreztem magam, mint mielőtt hazajöttem volna. Arra eszméltem, hogy a víz szokatlanul hideg, így gyorsan törülközőbe csavartam magam, majd felkaptam a szokásos top-rövidnadrág variációt, és lementem a földszintre.

Úgy saccoltam, hogy Sam pár percen belül meg fog érkezni, így felkészültem a fogadására. A konyhát feltúrva beszereztem egy doboz csokis jégkrémet, és mint aki jól végezte dolgát, két kanállal a kezemben a nappali felé indultam. Nem kellett csalódnom, valaki már csöngetett is.

- Sam? – kiabáltam ki a zárt ajtón, bár biztos voltam benne, hogy ő az.

- Nem, a Télapó – vágta rá a tőle megszokott jókedvvel. – Vagy nem is, a Húsvéti nyuszi – kuncogott.

- Tojást hoztál? – nyitottam szélesre az ajtót, ő pedig azonnal beviharzott.

- Miért? Te ideportáltad a cuki bátyád? – suttogta, miközben felmérte a terepet, és ő maga is láthatta, hogy Alex tényleg nincs sehol.

- Amint látod, egyedül vagyok – karoltam belé –, de mindjárt részletesen elmondom, hogy mi történt.

Sam kényelmesen elnyúlt a kanapén, és türelmesen várta a magyarázatom. Mellé kuporodtam, és belekezdtem a sztorimba. Elmeséltem, hogy mi történt anyával, és hogy végre észhez tért. Itt persze kitértem arra is, hogy Alex most vele van, és vigyáz rá, hogyha esetleg Philip visszamenne.

- De még mindig nem értem mit keresel itt – gesztikulált hevesen a kanállal. – Nem úgy volt, hogy Jacksonnál alszol?

- Úgy volt, de leléptem – vallottam be az igazat, és leplezve a zavaromat, a jégkrémet kezdtem fixírozni. – De már bánom, nagyon bánom.

- Mit művelt, hogy ott hagytad? Durva volt veled? – faggatott egyre inkább aggódó hangsúllyal, amire muszáj volt felemelnem a fejemet.

- Hülye voltam, minden tökéletes volt, de én otthagytam – a szavak csak úgy ömlöttek belőlem, miközben a sírás fojtogatott. – Csókolóztunk, és úgy tűnt, hogy több is lesz köztünk, de aztán… – és itt elakadtam, nem tudtam folytatni.

- Aztán? Mi történt?

- Nem tudom Sam! Egyszerűen leblokkoltam, ő pedig ott hagyott pár percre, és ennyi bőven elég volt arra, hogy leléceljek. Aztán hazajöttem, és útközben belefutottam a haverjaiba. Utálnak Sam, érted? Ben is úgy gondol rám, mint egy felkapaszkodó, olcsó kis ribancra!

- Semmi baj – húzott magához, és szorosan átölelt.

Tudtam, hogy ő majd megért, de jelen pillanatban csak az lebegett a szemem előtt, hogy Jay vajon mit gondolhat rólam. Biztos voltam benne, hogy csalódott bennem, ahogy a legtöbb pasi is azt tette volna az ő helyében. Talán meg sem fog hallgatni engem, nem is lesz kíváncsi rám.

- Megtennél egy szívességet? – húzódtam el Samtől.

- Ki vele – mosolyodott el.

- Felhívnád, hogy legalább annyit tudjak, otthon van? – néztem rá bociszemekkel.

Sam egy szót sem szólt, csak kivette a telefonját a farzsebéből, és a tenyerét felém nyújtva várta, hogy odaadjam a sajátomat. Pillanatokkal később már csak arra vártunk, hogy valaki felvegye a telefont, de Sam is kezdett egyre türelmetlenebb lenni, akárcsak én.

- Sajnálom Natalie, nem veszi fel – ingatta a fejét lemondóan, majd megszakította a vonalat. – Biztosan alszik már, holnap majd megbeszélitek – próbált nyugtatni.

Hallgattam rá, hiszen ha úgy vesszük nem volt más választásom. Felmentünk a szobámba, és úgy döntöttünk megnézünk egy vígjátékot. Befészkeltük magunkat az ágyba, és már indítottuk is a filmet. Erre a kis időre teljesen el is feledkeztem minden problémáról.

Annyira fáradt voltam – és valószínűleg Sam is – hogy még a film vége előtt bealudtam. Éreztem az arcomon egy apró puszit és hogy valaki betakart, de betudtam annak, hogy biztosan csak álmodom. A szobára megnyugtató csend szállt, már nem hallottam a tv zaját sem, újra mély álomba merültem.

Reggel arra keltem, hogy Sam éppen az oldalára fordul. Ezzel a mozdulatsorral igazából nem is lett volna semmi bajom, ha nem találja el éppen a bordáimat. Fájdalmasan nyögtem fel, amire már ő is felébredt. Egymásra néztünk, és hangos nevetésben törtünk ki.

- Jó reggelt Natalie, ne haragudj az iménti kis ébresztőért – mosolygott derűsen.

- Semmi baj, de a kórházi számlát te állod – fenyegettem meg, miközben felkeltem az ágyból.

Magamra kaptam a köntösöm, és Samnek is kikészítettem egyet. Jókedvűen mentünk le a konyhába, hogy összeüssünk egy reggelit, de ami ott fogadott minket, az igazán meglepett. Mégse csak álmodtam, hogy valaki betakart, ugyanis Alex a konyhában készítette a reggelit egy szál boxerben.

- Ööö… jó reggelt bátyus – köszöntem neki, és megöleltem. – Mi finomat készítesz?

- Szia Natalie, Samantha – fordult hátra az említetthez, és édesen rámosolygott, amitől ő teljesen elolvadt. – Gondoltam készítek egy kis rántottát, hogy jól induljon a reggel.

- Szia Alex – szedte össze magát Sam is, és lehuppant az asztalhoz.

- Köszi Alex, majd meghálálom – nyomtam egy puszit az arcára, és helyet foglaltam Sam mellett. – Anya merre van?

- Otthon, összepakol – tette le elénk a reggelit. – Munka után áthozom a cuccait, ő pedig már délelőtt idejön.

A bátyám ezek szerint semmit sem változtatott az eddigi tervein. Nem voltam benne biztos, hogy ez a legjobb lépés, de nem tehettem semmit, ő már úgyis döntött helyettem is. Miután befejeztük a reggelit, mindketten felmentünk az emeletre, hogy átöltözzünk, és elinduljunk dolgozni.

- Bevigyelek benneteket? – jelent meg a lépcső alján Alex.

- Elkényeztetsz minket – jöttem ki a fürdőből.

- Nem esik nehezemre két ilyen csodaszép hölgy kedvében járni – folytatta a mézes mázos szöveget.

Ekkor esett csak le, hogy a bátyám valószínűleg Samnek akar imponálni. Mostanra teljesen biztos voltam benne, hogy elkezdődhet az akcióm, miszerint összeboronálom őket. Sam még a szokottnál is vidámabb volt, és a céghez vezető úton végig be nem állt a szája.

Beszélgettek a munkájukról, az életükről. Tisztára, mint egy ismerkedő est, és a legszebb az egészben az volt, hogy nekem egy szót sem kellett szólnom. Magától ment minden, szinte már túlságosan is gördülékenyen. Mindenesetre örültem, hogy végre a számomra két legfontosabb ember is boldog lehet.

- Értem jössz délután? – faggattam, mikor kiszálltam a kocsiból.

- Beugrom érted – villantott egy mosolyt. – Szép napot nektek lányok – búcsúzott, és már ki is farolt, hogy elinduljon a saját cégéhez.

- Jaj Natalie! – ujjongott Sam. – Annyira édes a bátyád, szerinted bejövök neki? Vagy túl cserfesnek tart?

- Szerintem bejössz neki, összeilletek.

Innentől kezdve le sem lehetett lőni őt. Gondolatban szerintem már az esküvőt tervezte, de meg kell hagyni, nagyon aranyos volt. Egész napra átragadt rám a lelkesedése. Ez a mindent betöltő jókedv azonban pillanatok alatt megváltozott, amikor ebédszünetben megláttam a falnak támaszkodó Jayt.