Karnyújtásnyira Tőled... - 36. fejezet

Sziasztok!

Íme a 36. fejezetet is meghoztam! Ezúttal fény derül a kis meglepetésre, amire már a feji végén is utaltam :P Remélem, elnyeri a tetszésetek a feji, igyekeztem! :) Jó olvasást, pár kominak pedig még mindig örülnék :) Puszi, Angel


36. fejezet - Vidámpark

Alig bírtam ki, hogy hazaérjünk, már pattantam is ki a kocsiból. Jay nevetve halászta ki a bőröndömet, majd követett engem. Be voltam sózva, bár fogalmam sem volt, hogy miért… Mindössze szerettem volna újra együtt lenni a családommal, de az első döbbenet, amelyet a házban fogadó látvány okozott, megbénított.

- Szerinted élnek még? – fordultam tanácstalanul Jay felé, aki látszólag alig bírta visszatartani a kitörni készülő nevetését kijelentésem hallatán. – Naa, ez egyáltalán nem vicces – bökdöstem a mellkasát.

Végignéztem ismét a nappalin, hátha káprázott az imént a szemem, de nem úgy tűnt. Még mindig ott virított az „Isten hozott újra itthon!” felirat, valamint a bátyám és a legjobb barátnőm is ott feküdt a kanapén elterülve. A terv már meg is született, s miután beljebb tessékeltük magunkat, egy jól irányzott mozdulattal bevágtam a hatalmas ajtót.

A hatás nem maradt el, mindketten úgy ugrottak fel, mintha minimum a KGB elől menekülnének. Én sem bírtam sokáig nevetés nélkül, így rövidesen nem csak mindkettőjük döbbent arcával találtam magam szemben, hanem Jay vigyorgó arcával is, amint a kezét nyújtva indult a többiek felé.

- Jó reggelt Vietnam! – harsogtam, amilyen hangosan csak tudtam, de úgy tűnt, az illetékesek nem díjazták eme ötletem.

- Css!!! – kapott a fejéhez Sam. – Mi a frász karikának kell úgy üvöltened, mint egy oroszlánnak? – zsörtölődött, majd visszarogyott a kanapéra.

- Azt hittem, legalább egy „Légy üdvözölve itthon” szöveget megeresztesz – huppantam le mellé, és jól megölelgettem.

A diagnózis pillanatokon belül megvolt, a mi két ki parti arcunk privát bulit tartott, miután mi nem méltóztattunk megjelenni, ami mint kiderült nekem lett rendezve. Végül annyira megsajnáltam őket, hogy úgy döntöttem, ma átvállalom a Tündér keresztanya szerepét, és főzök egy adag jó erős kávét.

Nem kellett sokáig egyedül lennem, a két gerlice amúgy sem volt túl használható állapotban, így egy percig sem lepődtem meg, amikor megéreztem Jay karjait a derekamon. Persze nekem is több kedvem lett volna egy vad, asztallesöprő orgiát lenyomni, mint kávét főzni, de hát ilyenek azok a bizonyos másnapok.

- Mikor lesz még egy ilyen nyugodt napunk? – suttogta a fülembe, mire csak egy sóhaj volt a válaszom. – Azért a mai napot még szeretném veled tölteni – tette hozzá gyorsan.

- Adja a határidőnaplóját, Mr. Rathbone, és megoldjuk – azzal szembefordultam vele, és egy rövid, de annál szenvedélyesebb csókot váltottunk.

A kis enyelgésünket a telefonja csörgése zavarta meg, így kelletlenül ugyan, de elváltunk egymástól. Én hagytam, hogy lerendezze az ügyeit, addig pedig kimentem a frissen főtt kávéval. Sam és Alex úgy vetették rá magukat a koffeinadagjukra, mint nemrég én a házamban.

- Na és mesélj, milyen volt New Yorkban? – fészkelte be magát Alex ölébe Sam. – Nem úszod meg a beszámolót! – fenyegetett gyerekesen.

- Hol is kezdjem – forgattam a szemeim, de Sam kezdett egyre türelmetlenebb lenni, aminek jeleként egy hatalmasat csapott a lábamra. – Megadom magam! – kacagtam, és inkább belekezdtem a mesébe.

A Ryan témát náluk is gondosan tereltem, bár kezdett a magam számára is fura lenni az a kínos figyelem, ahogy hárítottam a vele kapcsolatos kérdéseiket. Így elmeséltem az éttermi esetet, és hogy bepróbálkozott, de itt kimerült a dolog. Időközben Jay is visszaért hozzánk, és leült mögém.

- Zenélni mentek? – fordultam felé kicsavarodva.

- Nem, egészen más miatt kerestek – simított ki egy hajszálat az arcomból. – Lenne kedved elugrani velem a vidámparkba?

A kérdés villámcsapásként ért, hiszen milyen botor kérdés volt ez már. Kiskoromban is imádtam vidámparkba járni, mindig elbűvölt az a színes forgatag, amely olyan észrevétlenül szippantott be, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Anyának úgy kellett könyörögnie, hogy szálljak le a hullámvasútról, ami csak nagy-nagy kérlelések árán ment.

- Persze, mi ketten?

- Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nővéremék erre járnak, de Noah-t nem tudták a bébiszitterre bízni. Így gondolták, hogy majd én figyelek rá, amíg el nem intézik a dolgukat. Benne lennél? – villantott egy ellenállhatatlan mosolyt.

- Nem tudok neked nemet mondani – hízelegtem neki, majd az emeletre indultam magam után húzva őt. – Segíthetnél kiválasztani a ruhát, szigorúan Noah miatt.

Szerencsére nem kellett sokáig nyaggatnom, készségesen segített kiválasztani a szerinte tökéletes öltözetet, ami kimerült a csipkés fehérnemű szettemben. Végül azért mégis sikerült meggyőznöm arról, hogy ez nem a megfelelő viselet, így kiegyeztünk egy keresztpántos fekete felsőben és egy farmer shortban.

Pillanatokkal később teljesen késznek nyilvánítottam magam, majd nem is törődve a még mindig sokkos állapotban lévő gerlicéinkkel, a megbeszélt találkahely felé indultunk. Igazából ez volt az első alkalom, hogy találkoztam valakivel, aki nem csak baráti viszonyban volta Jay-el, és ez kicsit megijesztett.

Kíváncsi voltam már a családjára, mert amiket eddig mesélt róluk, az alapján szimpatikusnak tűntek. Remegő gyomorral figyeltem a mellettünk elsuhanó autókat, míg nem az egyik határozottan felénk közeledett. Egy szöszi kisgyerek pattant ki a hátsó ülésről, nem törődve az anyja szavaival, és azonnal Jay nyakába ugrott.

- Jay bácsi, megérkeztem – majd erősen megszorította a kezét, amit Jay eltorzult arccal fogadott, elviccelve a helyzetet.

- Látom, sok borsót megettél az idén – borzolta össze a haját. – Na de szeretnék bemutatni neked valakit – fordult felém. – Ő itt a barátnőm, Natalie.

- Szia, Noah vagyok – nyújtotta udvariasan a kezét. – Úgy gondolom, rossz döntést hoztál, amikor összejöttél vele – mutatott Jacksonra, mire egyből lehervadt a vigyor az arcomról. – Inkább velem kellett volna – tette hozzá harminckét fogas, fogkrémreklámba beillő mosollyal.

- Csak ésszel kisfiam, már megint nem hagyod érvényesülni Jacksont? – jelent meg egy fiatal lány. – Ne haragudj, egyébként Kelly vagyok, ennek a bohém pasinak a testvére – üdvözölt két puszi kíséretében. – Örülök, hogy megismerhettelek, Jay már sokat mesélt rólad.

- Én is örülök – viszonoztam a gesztust. – Hidd el, nekem sem volt rest mesélni a családjáról – bújtam hozzá, ő pedig egyből átölelt. A különbség annyi volt, hogy most Noah is kikövetelte a figyelmem, így ő is hozzánk bújt. – Azt hiszem, remekül meg leszünk – konstatáltam a nyilvánvalót.

- Úgy legyen – kacagott Kelly. – Rátok csörgök, ha végeztünk az üggyel. Noah, te pedig legyél jó, és fogadj szót Jay-nek és Natalie-nak, rendben?

Noah nem is hazudtolta meg magát, felvette a kisangyal álcát, majd egy cuppanós puszi után már ismét a mi társaságunkat élvezte. A parkolóból azonnal a vidámpark felé indultunk, de útba ejtettünk egy fagyizót is. Amíg mi a finomabbnál finomabb fagyik között válogattunk, Jay csendben figyelte az évődésünk.

- Tudod már, mit kérsz? – néztem rá kérdőn.

- Már akkor tudtam, amikor ideértünk – mosolyodott el. – Szeretem a klasszikus ízeket, ezért az eper-csoki páros nálam verhetetlen.

Jó volt tudni ilyen apróságokat, de végül mégis visszatértem a saját választásomhoz, ami a karamellás és az őszibarackos fagyira esett. Noah legszívesebben mind a kétszáz féle fagylaltot megkóstolta volna, de sikerült rávennünk, hogy redukálja a számot maximum három gombócra.

- De ugye megyünk a vidámparkba? – húzta meg Jay ingét. – Mert nem gondolod, hogy ezzel a fagyi trükkel elvonod a figyelmem.

- Eszembe se jutott – csóválta a fejét tettetett értetlenséggel. – Gyere vasgyúró, irány a vidámpark.

Santa Monica mindig napfényes strandja sem volt elhanyagolható távolságban tőlünk, de a móló végigvitt egészen a vidámparkig. A hatalmas kapu előtt állva is tisztán kivehető volt az óriáskerék, amelyen rengetegen csodálták meg Los Angelest madártávlatból.

Noah-t alig lehetett fékezni, szinte azonnal bevetette magát a forgatagba, amely egészen a céllövöldéig sodorta őt. Mosolyogva figyeltem, ahogy Jay-el együtt egy-egy plüssmacit próbáltak eltalálni, míg végül mindkettőjüknek sikeres volt a lövésük. Így eshetett meg, hogy egyből két ajándékkal is megleptek, amit egy-egy puszival jutalmaztam.

De nem volt megállás... jött a dodzsem, a körhinta, a hullámvasút. Sosem tudtak rávenni, hogy én beszálljak abba a szörnyűségbe, Noah kedvéért mégis megtettem. Az első körben én mentem vele, a másodikban pedig Jay. Örülhettem volna, hogy legalább gyorsan túlesek rajta, de nem így volt… a gyomrom valósággal liftezett.

- Ne félj, Natalie – szorította meg a kezem Noah. – Majd én vigyázok rád.

Hálásan mosolyogtam rá, bár sejtettem, hogyha fejre állunk, még ő sem tud mit tenni. Az indulás elég döcögős volt, de amint elérkeztünk az első lejtőhöz, ösztönösen csuktam be a szemem. Hirtelen megálltunk, majd őrületes sebességgel robogtunk lefelé. Nem bírtam ki, muszáj volt sikítanom, ahogy az összes mögöttünk és előttünk lévőnek is.

A sokadik ilyen kör után már élveztem. Semmi kedvem nem volt kiszállni, így pár bocsánatkérő pillantás után a második kört is elhappoltam Jay-től. Még egy szédületes kör következett, az ismerős borzongással megfűszerezve, de sokkal jobban élveztem, mint elsőre.

Amíg a srácok elmentek a harmadik körre, gondoltam, meglepem őket. Elindultam, hogy felkeressem a vattacukrost, és mire véget ért az őrült száguldás, három hatalmas gombóccal az arcom előtt fogadtam a fiúkat. Már előre jót mosolyogtam, amikor meghallottam Noah közeledő hangját.

- Én a szőlőset kérem, Natalie – ölelt át szorosan. – Imádom a vattacukrot!

- Tessék, Noah – nyújtottam át neki, mire azonnal majszolni kezdte a vatta puhaságú édességet. – Rólad sem feledkeztem meg, édes – nyomtam egy csókot Jay szájára. – Egy kis eper, mert csokis vattacukrot még nem gyártanak – fűztem hozzá, és a saját, szeder ízű habos csodámat kezdtem elpusztítani.

- Menjünk az óriáskerékre is! – kérlelt minket, mi pedig engedtünk a kérlelésének.

Kéz a kézben sétáltunk az óriáskerékig, pár perccel később már a magasban jártunk, ahol senki se zavart minket. Apró csókok sokaságát váltottuk, néha pedig ránéztünk az előttünk ülő Noah-ra. Jól éreztem magam, és ezt az érzést semmire se cseréltem volna el.



A vidámpark: