Karnyújtásnyira Tőled... - 35. fejezet

Sziasztok!

Ezer meg ezer bocsánat, hogy csak most... de meghoztam, íme a 35. fejezet! Elöljáróban annyit, hogy eldöntöttem, már csak 5 fejezet van vissza a történet lezártáig :) Tudom, hogy kicsit hosszabb pályafutásra számítottatok, de lássuk be, 40 fejezet se semmi! Mindegy is, az érzelgősködést hagyjuk a végére :) Most jó olvasást a fejezethez, bár kicsit rövid lett. Ígérem, a 36. fejezetben kiteszek magamért :) Pár kominak azért örülnék! Puszi, Angel


35. fejezet - Forró fogadtatás

Kellemesen megborzongtam finom érintésétől, majd szembefordultam vele, hogy minden további habozás nélkül megcsókolhassam. Azonban még mielőtt célt értem volna, elhajolt, száját végigcsúsztatta a bőrömön, fel az államon, hogy végül egy – általa irányított – gátlástalan csókban forrjunk össze.

Zihálva, levegő után kapkodva váltunk el egymástól, épp csak annyi időre, amíg becéloztuk a kanapét. Mosolyogva figyeltem, ahogy megszabadult szürke felsőjétől, felfedve előttem tökéletes felsőtestét. Ugyan még egy ujjal se ért hozzám, máris egy halk – mindenképpen elégedett – nyögés hagyta el a számat.

Kezeim ösztönösen kalandoztak forró bőrén, miközben ő próbált minél szorosabban magához vonni. Én is éreztem, mennyire abszurd ez tőle, hiszen ennél közelebb nem is lehettünk volna egymáshoz, mégis égetően vágytam rá, hogy eggyé olvadjunk. Feszülő farmere egyértelmű bizonyítéka volt vágyának, de háttérbe szorítva saját vágyát, inkább rám koncentrált.

Artikulátlan hangok törtek fel belőlem, mikor megéreztem matató kezét a nadrágom cipzárjánál. Zsibbadtan tűrtem, tegyen velem, amit csak akar, így behunyt szemmel élveztem kényeztetését. Ajkai minduntalan égető érzést hagytak, amerre csak jártak, mindent felperzseltek maguk mögött.

Óvatosan kihúzta hajamból a hajtűket, majd a nyakamat kezdte harapdálni. Eleinte csak finoman, majd egyre durvábban. Kutató érintéseit már a melleimnél éreztem, bár fogalmam sem volt, hogyan került le rólam az ing. Nem is számított, a világ forogni kezdett, csak Jay volt az egyetlen biztos pont.

Míg nyakát a karjaimmal, derekát a lábaimmal kulcsoltam át, ezzel is gyorsabb cselekvésre ösztökélve. Szerencséjére – és az enyémre is – egyből vette a lapot, így csak annyi időre vált el tőlem, amíg mindkettőnket megszabadított az utolsó akadályt jelentő ruhadaraboktól.

- Megőrjítesz, tudod? – mormolta elragadtatottan a fülembe, én azonban már semmi magyarázkodásra nem vágytam, azt akartam, hogy tettekkel fejezze ki mindazt, amiről beszélt.

- Mutasd meg – és az ajkai után kapva ösztönöztem a folytatásra.

Minden pillanat egy csoda volt, ahogy egyre beljebb és beljebb hatolt bennem, mígnem teljesen kitöltött. Testünk egy pillanatra sem csillapodott, vadul követelte a folytatást, melyre már oly régen vágyott. Egyre gyorsuló ütemben mozgott bennem, mikor végre elért a várt robbanás.

Kéjsóvár csókjai még az utolsó pillanatban sem engedték, hogy megfeledkezzem róla, mikor a kéj visszatarthatatlan hullámokban öntött el. Csupán elhomályosult szemei és halk – de annál erőteljesebb – nyögései jelezték, hogy ő is elért a csúcsra. Viharos együttlétünk volt a legszebb záloga a viszontlátásnak.

- Isten hozott újra itthon – vont szorosan magához.

- Szeretnék mindig ilyen üdvözlést – kacsintottam rá cinkosan, majd egy utolsó csókot leheltem duzzadt ajkaira.


Az éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy valaki csörömpölt. Azonnal felkaptam a fejem, de csak Jay bocsánatkérő pillantásával találkoztam. Ekkor néztem csak szét jobban, és azonnal megakadt a szemem a terülj-terülj asztalkámon, amit valószínűleg ő készített elő.

- Bocs, hogy keresztülhúztam a számításaid – vettem elő a bűnbánó arcomat. – De ha van kedved, akkor esetleg… – majd szavaimat tettekre váltva felkaptam egy fürt szőlőt, és Jay mellé bújtam.

Ő is azonnal vette a lapot, így a hazaérkezésem estéjén másodjára is egymásra találtunk, felfalva a másikat. Hosszú percekig nem bírtam még elaludni, így csak csendben hallgattam, ahogy Jay szuszogott mellettem. Tekintetem megakadt a falon lévő festményen, de mielőtt elkalandozhattam volna, beszippantott az álomvilág.

Reggel friss kávéillatra ébredtem, és bár nem mondhatom magamat koffein függőnek, ölni tudtam volna egy pohárért. Felültem, majd körbecsavartam magam a takaróval, és a konyha felé indultam. Nem kellett csalódnom, Jay ott álldogált egy szál farmerben, és a reggelinket készítette.

- Hm, a mesterszakács akcióban – suttogtam a fülébe, és belemarkoltam a fenekébe.

- Úgy látom, ismét éhes vagy – fordult velem szembe, hogy egy lágy csókot adjon. – De ki kell, ábrándítsalak, a múlt éjjel leszívtad az összes energiámat – közölte bánatos arccal, mire muszáj volt felnevetnem.

Végül sikerült kiegyeznünk egy sonkás szendvicsben és egy kávéban. A nappaliban, ott is a kanapén ülve reggeliztünk meg, miközben egy pillanatra se vettük le a szemünket egymásról. Igaz az én tekintetem elkalandozott néha a falakon, valamint a festményen, de mindig visszatalált azokhoz a zöld szemekhez, amelyek örökre rabul ejtettek.

- És a hálót még nem is láttad! – törte meg a csendet Jay.

- Átfestettétek a hálószobámat? – néztem rá riadtan, mire csak heves fejrázást kaptam. – De… az úgy volt tökéletes! – sóhajtottam lemondóan. – Szerettem zölden!

- Ezért maradt zöld, csak kicsit frissítettünk rajta – húzódott közelebb, hogy egy békecsókot lophasson. – Ne haragudj, ha megijesztettelek.

- Nem bánom – vontam vállat hetykén. – Meg van bocsátva.

Jóízűen megreggeliztünk, miközben elmeséltük mi történt velünk. Persze én kicsit ferdítettem az igazságon, ugyanis eszem ágában sem volt megemlíteni a Ryannel való kis kalandjaimat. Élvezettel hallgattam, ahogy mesélt az új lemezükről, amikor beugrott, hogy hoztam neki valamit New Yorkból.

- Istenem! – ugrottam fel. – El ne mozdulj, mindjárt itt vagyok – azzal kirohantam, de az ajtóban megtorpantam. Elvégre hogy néztem volna már ki egy szál bugyiban és takaróban. Így taktikát váltottam, és elővettem a mézes-mázos hangomat. – Jay, nem lenne kedved kimenni a kocsihoz?

- Van más választásom? – túrt bele a hajába, amitől elöntötte az agyamat egy csomó fantáziakép. – Aha, szóval nincs – vigyorodott el, majd kisétált.

Visszabújtam a kanapéra, majd végignéztem, ahogy Jay behozta a bőröndömet, és letette elém. Lelkesen vetettem bele magam a kutatásba, mikor végre a kezem ügyébe akadt az első táska. Pechemre csak Sam és Alex ajándékát találtam meg, de nem kellett sok, és a második csomagra is rátaláltam.

Elég sok időbe telt, mire rábukkantam a tökéletes ajándékra. Sam volt a legkönnyebb, neki egy hógömböt vettem, amelyben a Szabadság-szobor magasodott a hatalmas toronyházak között, és egy táskát. Alex egy régóta keresett képregényt kapott, amely tökéletesen passzolt a több száz darabos gyűjteményébe.

Nos… Jay ajándékára azonban egy kis üzletben bukkantam. Egy idős bácsi, aki rengeteget mesélt arról az időszakról, amikor a Broadway még a fénykorát élte, egy féltett kincset mutatott. Azt ígérte, hogy az a programfüzet, amit a kezembe nyomott, nagy valószínűséggel letaglózó lesz annak, akit meglepek majd vele.

Bíztam benne, és nem kellett csalódnom. Ahogy átnyújtottam a zacskót, benne az ajándékommal, tudtam, hogy taroltam. Jay, akár egy kisgyerek, perceken belül kikapta a megviselt papírköteget. Elragadtatottan lapozgatta, majd pár perc tanulmányozás után megölelt.

- Ez csodálatos, Natalie – szorongatott.

- Reméltem, hogy tetszeni fog – kacagtam. – Azt mondták, egy ilyen pasinak csakis ez az ajándék dukál – kacsintottam rá.

Boldog voltam. Egyrészt végre úgy éreztem, sínen volt az életem, másrészt pedig kölcsönösen örömet okoztam annak, akit szerettem. Lassan rávettük magunkat, hogy ideje felöltözni és hazaindulni. Amíg én az emeleten átöltöztem, addig Jay összepakolt utánunk, majd együtt indultunk haza.

Még fogalmunk sem volt, mi vár ránk ezután…