Karnyújtásnyira Tőled... - 34. fejezet

Sziasztok!

Íme a 34. fejezet! Igaz kicsit késve, de megérkezett :) Natalie hazatér, de vajon hogyan fogadják majd otthon? Mit szól majd a rögtönzött meglepetésnek? Kiderül a fejezetből :) Jó olvasást, a komiknak örülnék! Puszi, Angel


34. fejezet - Ajándék

Miután úgy ahogy sikerült magam összeszedni, felöltöztem és a recepcióra mentem, hogy lemondjam a foglalásomat. Minden simán ment, egészen addig, amíg a liftajtó kinyílásával párhuzamosan meg nem pillantottam Ryan gondterhelt arcát. Már nem hatott meg a kis trükkjeivel, talán ezért is tudtam gond nélkül átnézni rajta.

Előző terveimhez hűen még mindig szerettem volna bejárni New Yorkot. Az idő ezúttal nekem kedvezett, a nap sugarai mindenhová utat törtek maguknak, a város pedig éledezett. Így én sem voltam rest, újonnan jött lelkesedéssel vetettem bele magam ebbe a mindent magával ragadó tömegbe.

Első utam a kihagyhatatlan Szabadság-szoborhoz vezetett, amely szerencsére az évek folyamán sem vándorolt arrébb megszokott helyéről. Egész New York valami megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzotta a szememet, mindent meg akartam ismerni, nem érdekelt az sem, hogyha esetleg eltévedek.

A következő célom a Times Squere volt, amely varázslatos, s nem utolsósorban elkápráztató volt. Kiskoromban sok filmet néztem, amely tekintve a szemem elé táruló látványt, a közelében sem volt mindehhez. Az ezer meg ezer csillogó felirat, a város hangulata teljesen letaglózott.

Természetesen a Broadway sem maradhatott ki, így elégedetten tértem vissza a szállodába, egy csomó szuvenírrel felszerelkezve. A hordárok sorra megbámultak, én meg igyekeztem tudomást se venni róluk. Boldogan nyúltam el a hatalmas franciaágyon a csomagokkal együtt, majd pár perces pihenő után nekiálltam összepakolni.

Sorra dobáltam be a ruhákat a feneketlen mélységű bőröndömbe, amely gyorsan megcáfolta az iménti gondolataim. A beszerzett ajándékokat ugyanis csak nagy erőfeszítések árán tudtam becsempészni, de végül én nyertem. Diadalittas mosollyal az arcomon rohantam be a fürdőbe, hogy némileg felfrissüljek, majd elindulhassak a reptérre.

Csak egyetlen dolog maradt hátra, a kijelentkezés és, hogy szólok a többieknek a váratlan érkezésemről. Persze először mindenképpen a bátyámat akartam felhívni, mégiscsak ő az elsőszámú férfi az életemben, így amíg vártam, hogy felvegye a telefont, gyorsan kihúztam az ajtó elé a bőröndöm.

- Szia, Natalie! – köszönt vidáman. – Minden rendben van? Milyen New York? – zúdította rám a kérdéseit.

- Imádom – adtam tömör választ. – Most mégsem ezért hívtalak, hanem hogy szóljak, indulok haza – ismertettem a terveimet.

- Miért? Történt valami? Ryan?

- Nem telefontéma – hárítottam. – Tudod, hogy mindent elmesélek, leghamarabb, ha hazaértem – nyugtattam meg. – Este nyolc körül landol a gépem, szólnál Jacksonnak, hogy jöjjön ki elém?

Szinte láttam is a döbbenetet az arcán, a néma csend pedig fokozta a gyanúmat, miszerint a bátyám teljesen kiakadt. Igyekeztem türelmes lenni, de az időm fogytán volt és mivel nem volt kedvem egy újabb szócsatához, vagy akármi máshoz, egyetlen mondattal lezártnak tekintettem a beszélgetést.

- Alex, nagylány vagyok, úgyhogy csak tedd, amire kérlek. Most mennem kell, még taxit kell fognom, szeretlek! – csacsogtam vidáman, majd kinyomtam.

A hotel előtt szerencsére sorakoztak a taxik, így könnyűszerrel fogtam magamnak egyet, amely egyenesen a reptérre vitt. Utoljára volt szerencsém keresztülszáguldani pár meghatározó sugárúton, de az én gondolataim már ekkor is merőben más irányba szálltak.

Mintha minden nekem kedvezett volna, a forgalom sem gátolta meg, hogy magam mögött hagyjam New Yorkot. Mikor már a gépen ültem, semmi más nem lebegett a szemeim előtt, mint hogy hamarosan újra otthon leszek a családommal, valamint Jay sem volt éppen elhanyagolható szempont.

Igyekeztem minél hasznosabban eltölteni az utat, így amikor éppen nem a távolodó metropoliszt figyeltem, a kedvenc könyvemet lapozgattam. El is határoztam, hogy amint hazaérek, lefestem New Yorkot olyannak, amilyennek én elképzeltem. Rettenetesen hiányzott már a rajzolás, ezért nem is bírtam megállni, hogy ne firkáljak egy-egy motívumot a koktélhoz tartozó szalvétámra.

Az előttem üldögélő kisfiú időről időre átkukucskált az anyukája válla felett, mikor pedig rajtakaptam a „kukkoláson”, mindannyiszor nevetve bújt el előlem. Rajzoltam neki egy kisautót, a következő akciójánál pedig átnyújtottam neki. Lelkesen mutogatta az anyukájának az ajándékot, majd úgy állított be, mintha én lennék a barátnője…


Az utolsó egy óra már nagyon nyögvenyelősen telt el, nem túlzok, ha azt mondom, szinte megállás nélkül mocorogtam az ülésben, amit a szomszédom sem vett éppen jó néven. Szerencsére hamarosan bemondták, hogy landolni fogunk, így nekem is sikerült összeszednem a maradék lélekjelenlétem.

A gépről lefelé éppen csak nem csókoltam meg a földet, ugyanis az izgatottságom minden eddiginél nagyobb vehemenciával tört rám. Szemeimmel csak egyetlen embert kerestem az elém tornyosuló tömegben, de nem találtam. Az idő múlását elősegítve elindultam a csomagomért, azonban visszatérve a kiindulási pontomhoz, még mindig nem találtam senkit.

Gondterhelten, s nem utolsó sorban csalódottan vágtam át a terminálon, amikor beleütköztem valakibe. Már éppen elnézést akartam kérni, amikor felpillantva az ismeretlenre, teljesen ledöbbentem. Jay állt velem szemben, egy az enyémhez hasonló vigyorral az arcán.

- Hiányoztál, isten hozott, Natalie – ölelt át szorosan. – Csak nem azt hitted, hogy elfeledkeztem rólad? – nézett mélyen a szemembe.

Amikor összekapcsolódott tekintetem az ő zöld szemeivel, azonnal láncreakciók sorozata indult el bennem. Az egyik percben még a kezemben volt a bőröndöm, a következőben azonban ugyanezek a karok már Jay nyakát ölelték. Ajkaim hívogatóan simultak az övéire, szenvedélyes csókok sorát követelve.

Komoly erőfeszítéseket kellett tennem annak érdekében, hogy megszakítsam édes csókunkat, végül mégis sikerült. Azonban szemeitől még mindig nem tudtam elszakadni, valósággal vonzotta az én kíváncsi pillantásaimat. Hosszú percek telhettek el így, egymást figyelve, mire észbe kaptam.

- Nekem is hiányoztál – karoltam belé, majd a kijárat felé húzott. – Örülök, hogy végre itthon vagyok, de mi ilyen sürgős? – nevettem el magam reakcióján.

- Meglepetés – puszilt homlokon. – Ha jó kislány leszel, akkor talán részleteket is elárulok útközben – kacsintott rám.

Még szerencse, hogy szorosan kapaszkodtam belé, mert nagy valószínűséggel a földről kellett volna felkaparnia ezután a térd remegtető akciója után. Készségesen szálltam be a kocsiba, közben türelmetlenül vártam, hogy további részleteket tudjak meg a meglepetésről.

- Na, kérlek – pislogtam rá ártatlanul, miután elindította a motort. – Csak egy apró részletet – könyörögtem.

- Ne légy türelmetlen – kérte.

Igyekeztem úgy tenni, ahogy mondta, de elég nehezemre ment. A repülőn tanúsított viselkedésem most is úrrá lett rajtam, de Jay inkább mulatságosan találta, minthogy bosszantónak. Tettetett dühvel figyeltem, ahogy sorra hagyjuk el a házakat, hogy mindezek után az enyém előtt kössünk ki.

- Ez a meglepetés? – hajoltam át az ő térfelére. – Ha nem rémlene, ezt a házat együtt vettem veled, mi ebben az újdonság? – néztem fel rá értetlenül.

- Hjaj, feladom – sóhajtott drámaian, miközben előhúzott egy fekete kendőt a zsebéből. – Gyere, inkább megmutatom – tartotta felém, mire hátrahőköltem.

- Na neeee – tettem védekezően szemem elé a kezem. – Ugye egy percig sem gondoltad, hogy hagyom ezt?

Sosem szerettem az ilyen dolgokat, egészen eddig pedig azt hittem, hogy Jay sem vevő az ilyesmire. Természetesen nem arról volt szó, hogy nem vágytam a közelségére, de nem akartam magam kiszolgáltatottá tenni. Kényszerítettem magam rá, hogy visszazökkenjek a valóságba, így kilestem a kezeim közül.

- Na? – olyan várakozóan tekintett rám, hogy egyszerűen nem volt szívem nemet mondani neki, így beleegyezően kifújtam a levegőt.

Hagytam, hogy betakarja a szememet a fekete anyag, miközben igyekeztem Jay-re támaszkodni mindenben. Remek munkát végzett – mintha minden nap erre készült volna mióta elmentem –, magabiztosan vezetett egészen a lakásom ajtajáig, ahol csak addig időztünk, amíg ki nem nyitotta az ajtót.

Kicsiket léptem, mert bár biztos karok vezettek, mégis féltem, hogy kitöröm a lábamat, vagy belerúgok valamibe. Amíg Jay becsukta az ajtót és visszajött mellém, addig megpróbáltam lesni, de mindhiába. Hirtelen megéreztem kezeit a vállamon, mivel kicsit balra forgatott.

- Készen állsz? – kérdezte közvetlenül a fülem mellől.

- Naná! – vágtam rá hevesen, amin jót nevetett.

Amikor végre lekerült a szememről a kendő és feltárult előttem a lakás, azt hittem, hogy álmodom. A nappali merőben más színben pompázott, mint amire emlékeztem, a falon pedig egy számomra ismeretlen festmény lógott. Azonban a következő, amin megakadt a pillantásom, a megterített asztal volt.

Ezzel egy időben Jay ajkai a nyakamat kényeztették, amit csak egy halk nyögéssel nyugtáztam a házban lévő félhomályban…