Karnyújtásnyira Tőled... - 29. fejezet

Sziasztok!

Tádáám, meghoztam a 29. fejezetet! Kicsit rendhagyó lett, mivel majd' 6 oldalas, és ennél általában rövidebbre írok egy-egy fejezetet. Ezúttal is sok érzelmet, eseményt próbáltam belezsúfolni az utolsó Venice Beach-en töltött napba... remélem, sikerült :) Jó olvasást, a kommenteket várom! Puszi, Angel

Zene a részhez: http://www.youtube.com/watch?v=2BXu-puOA4k


29. fejezet - Vakrepülés

Egy gyors tusolás után, szinte az egész éjszakát átbeszélgettük. Már nagyon régen csináltam ilyesmit, utoljára talán Sammel. Minden szóba került, a jövőbeni terveink, a munkánk, a családról való elképzeléseink… igazából mégis Ben szóba kerülése lepett meg a legjobban.

- Szerelmes volt beléd, hitted volna? – nézett rám érdeklődve.

- Ben? Ugye most csak hülyéskedsz? – kérdeztem döbbenten. Ha az arcom nem is, a hangom csengése elárulta a meglepettségem.

- Dehogy! – torkolt le finoman, majd magához ölelt. – Mikor számon kértem, hogy miért viselkedett veled úgy, azzal érvelt, hogy szerelmes volt beléd gyerekkorában, de te észre se vetted.

Elhűlve hallgattam a meséjét, mindeközben a mélyre temetett emlékeim sűrűjében kutattam valami megfogható képkocka után. Ez azért is volt nehéz, mert a kiskori emlékeimet nagyrészt mélyre temettem magamban. Nagyon mélyre. Minden az apámra és a veréseire emlékeztetett abból az időből.

Amit eddig még Jay-nek se mondtam el, az az volt, hogy emiatt pszichológushoz is jártam. Az iskolában fontosnak tartották ezt, mondván majd segít túltenni magam ezen az egészen. A legmeglepőbb az volt, hogy egy ilyen igazgatói beszélgetés felelevenítése közben „akadtam rá” Benre.

Már emlékeztem rá, és azt is tudtam, eddig miért nem. Akkoriban nem is hasonlított a mostani, magabiztos és híres Benre. Visszahúzódó volt és közel sem volt ilyen kisportolt testalkatú, mint mostanában. Persze nem ez volt a fő ok, hogy nem érdekelt engem, mindössze megvoltak a saját gondjaim.

- Emlékszem rá – nyomtam egy puszit az orrára. – De sose gondoltam volna, hogy szerelmes belém.

- Ő egész kis összeesküvés elméletet hozott össze – kuncogott, amivel azonnal felkeltette az érdeklődésem.

- Megosztod még ma velem is? – vontam fel a szemöldököm.

- Röviden annyi, hogy azt hitte, engem is kihasználsz, akárcsak őt – mondta ki végül, mintha ez lenne a legtermészetesebb magyarázat valaki bunkóságára. – Ugye nem haragszol rá?

- Nem – sóhajtottam fel.

Az igazat megvallva azonban mégis. Ha belegondoltam, hogy mennyiszer állt ez a butaság Jay és közém, őszintén elgondolkodtam az előbb kimondottakon. Mindesetre igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat a fejemből, és lassan átadtam magam a hívogató álomvilágnak.

Reggel az első, amivel szembetaláltam magam, Jay volt. Félig nyitott szájjal aludt, de keze még mindig engem ölelt. Elmosolyodtam, és igyekeztem minél óvatosabban kimászni a karjaiból, ami sikerült is. Kisétáltam a konyhába, ahol Sam és Alex már az asztalnál üldögéltek.

- Jó reggelt – nyomtam el egy ásítást. – Milyen éjszakátok volt fiatalok? – ültem le az egyik székre ártatlan arccal.

- Ezt mi is kérdezhetnénk – vágott vissza rutinosan Sam, egy pillanatra sem kizökkenve a sértett fél szerepéből. – Merre jártatok éjszaka?

- Sétálgattunk, aztán hazajöttünk – vontam vállat.

- Abban fáradt ki ennyire Jackson? – kuncogott zavartan, de én sem voltam rest visszavágni.

- Miért, a bátyám talán egész éjjel a konyhaasztalt támasztotta?

És ezzel le is igáztam őket. Leesett állal bámultak hol engem, hol a másikat. Gyors és rutinos mozdulattal kaptam ki két almát az asztalon lévő fonott kosárból, majd magukra hagytam a két gerlicét, had szedegessék össze méltóságuk utolsó darabjait. A szobába lépve óvatosan visszabújtam Jay mellé, aki ezúttal már sokkal éberebb volt, mint mikor magára hagytam.

- Jó reggelt – nyújtózott egyet, majd magához húzott egy apró puszi erejéig. – Merre jártál?

- Reggelit vadásztam – kacsintottam rá, és felé nyújtottam az egyik almát, amire rögtön le is csapott.

Jóízűen majszolta az almáját, amíg én nyakig merültem a bőröndömben. Gondoltam kikérem a véleményét, így egyik ruhadarabot a másik után mutattam fel neki, mire széles mosoly terült el az arcán. Végül mivel gyakorlatilag mindenre rábólintott, inkább én választottam.

- Mit szólsz ehhez a csíkos felsőhöz és ehhez a nadrághoz? – emeltem a magasba a kiválasztott darabokat. – Megfelelő lesz? – emeltem magam elé.

- Bármiben tökéletes vagy – mosolyodott el. – Fürdőruhapróba is lesz? – kérdezte ártatlan arccal, amin muszáj volt nevetnem.

- Azt már kiválasztottam – fordítottam neki hátat, de a következő pillanatban már előttem is termett.

Szorosan ölelt magához, s ha nem élveztem volna a helyzetet, még akár kényelmetlen is lehetett volna. Nagy hévvel nyomott a fürdőszobaajtónak, majd ajkaimat vette kitartó ostrom alá. Nem kellett sokáig várakoznia, azonnal bebocsátást nyert, s nyelveink szédítő táncba kezdtek.

- Nincs kedved kicsit lehűlni? – suttogtam a fülébe csábítóan.

- Akármihez – hallgattatott el egy újabb csókkal –, ahol te is ott vagy.

Bíztam benne, hogy ez lesz a válasza, de azért volt egy B tervem is arra az esetre, ha mégsem hajlott volna a visszautasíthatatlan ajánlatomra. Kuncogva sétáltunk be a fürdőbe, ahol megszabadítottuk egymást az össze felesleges ruhadarabunktól, majd belépve a zuhany alá, ismét átadtuk magunkat a mindent elsöprő vágyakozásnak…


Felfrissülve léptünk ki a zuhany alól, de mindkettőnk érdekében úgy egyeztünk meg, hogy Jay a fürdőben, én pedig a szobában öltözöm fel. Igyekeztem minél gyorsabban felkapni a ruháimat, de nem akartam elkapkodni. Mikor Jay is végzett, együtt sétáltunk ki a szobából.

- Program mára? – fordultam először Alex, majd Sam felé, aki abban a percben sétált le az emeletről szintén rózsaszín felsőben.

- Megyünk a partra reggelizni, van kedvetek jönni? – karolt belém jókedvűen, majd az ajtó felé húzott.

Rámosolyogtam Jay-re, ezzel hátrahagyva a bátyámmal. Odakinn már valóságos kánikula volt, de a tenger mellett még ez is elviselhetőnek tűnt. Meg sem lepődtem, amikor egyenesen a bár felé tartottunk, ahol megterítve egy asztalt várt minket. Tom sietve jött hozzánk, hogy mint mindig, most is felvegye a rendelésünket.

- Mit hozhatok? – pillantott fel a fehér füzetéből. – Esetleg ajánlhatom a ma reggeli menünket, ami Tengeri álom névre hallgat?

- Jól hangzik – szólaltunk meg egyszerre.

- Rendben, akkor hozom is. Italok? A szokásos narancslé és a fiúknak sör? – tette fel rutinosan a kérdéseket.

Reggeli alatt csak zavart pillantások, vagy apró kuncogások váltották egymást, az idő többi részében élveztük a napfényt, valamint a szakács menüjét. A pillanatnyi csöndet csak egy hangosbemondó zavarta meg, amely a nemsokára kezdődő bungee jumpingra hívta fel a figyelmet.

- Mit szólnátok, ha kipróbálnánk? – kapott az alkalmon Sam, mire a bátyám arcáról egyből lefagyott a vigyor.

- Én benne vagyok – vágta rá Jackson, amivel engem is meglepett. – Mit szólsz hozzá Natalie? – nézett rám várakozóan.

- Ha komolyan gondoltad, akkor kipróbálhatjuk – nyögtem ki mikor végre észhez tértem annyira, hogy válaszoljak.

Tom sok szerencsét kívánt az ugráshoz, majd elindultunk a part felé. A hatalmas daru, amelyről már javában ugráltak az emberek a part keleti részén volt, ahol a tenger a legmélyebb volt. Egyre izgatottabb lettem, ahogy közeledtünk, de még mielőtt felmentünk volna, lepakoltuk a cuccainkat a parton.

- Én inkább maradok – torpant meg Alex. – Sosem bírtam a magasságot, félek, hogy nem menne – szabadkozott.

- Ne butáskodj, együtt ugrunk – nógatta Sam, ő pedig nagy nehezen megadta magát.

Levettük a ruháinkat, így rajtunk csak a fürdőruha maradt. Egy pasas valóságos kiselőadást tartott az ugrásról, a veszélyekről és arról, hogy mikre is kell odafigyelni. Figyelmesen hallgattuk, bár meggyőződésem, hogy Alexnek ez egyáltalán nem tett jót, mert az arca színe többször is vetekedett a fehér homokéval.

- Szóval legalább száz km/h sebességgel fogtok zuhanni – fejezte be a mondatát. – Aki még ezek után is szeretne ugrani, az kövessen.

Lesz, ami lesz alapon követtük a srácot, pár perc múlva pedig több méter magasból szemeztünk a hullámokkal. Nem is tűnt már annyira jó ötletnek a dolog, így szorosan Jay mellkasába fúrtam a tekintetem. Sam jót mosolygott rajtunk, majd minket megkerülve elsőként vállalkoztak az ugrásra.

Döbbenten figyeltem, ahogy összekötözték őket, majd mindketten feszülten néztek a mélybe. Az egyik percben még ott álltak a daru szélén, a következőben már a mélységbe zuhantak. Sam sikolyai – még ha nem is rémületről árulkodtak – teljesen megborzongattak.

- Ez isteni volt! – ugrott a nyakamba, amint ismét a magasban voltak. – Istenem, repülni akarok örökké! – ugrott ezúttal a bátyám nyakába, aki még mindig falfehér volt az imént átéltektől.

- Pár perc szabadesésért nem kell ezt bevállalnunk – emelte fel az arcom Jay. – Ha nem akarod, nem ugrunk.

- De, szeretnék – biztosítottam róla.

Nem akartam teketóriázni, és mivel a többiek is túlélték, én is nekivágtam. Ezúttal mi voltunk soron, a kötelet a lábunkra erősítették, majd még egyszer mindent átnéztek, nehogy valami gond legyen. Akárcsak a bátyáméknál, nálunk sem adták semmi jelét, hogy lelöknek, egyszer csak elveszett a talpam alól a talaj.

Ijedten kapaszkodtam Jay-be, na nem mintha ő tudott volna segíteni. Az első másodpercek után azonban teljesen átadtam magam az érzésnek. Leírhatatlan volt, ahogy nagy sebességgel csapódtunk be egészen a feltörő hullámokig, majd egy pillanattal később már vissza is rántott minket a kötél…


- Megérte a kockázatot? – simogatta meg az arcomat Jay pár perccel később, ezúttal a parton, a homokban ülve.

- Naná! – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Ha Alex nem rendezett volna patáliát, kipróbáltam volna még párszor.

- Figyelj, beszéltünk arról, hogy mennyire fontos neked az őszinteség – terelte el a témát, közben egy percre sem abbahagyva a hátam simogatását.

Elképzelni se tudtam, mire is akart kilyukadni. Tény, hogy felmerült ez a téma is, amikor hajnalban beszélgettünk, de én lezártnak tekintettem. Nem gondoltam, hogy bármilyen titkolnivalója van előttem, ahogy nekem sem volt előtte. Hiszen pontosan tudta, milyen időszakon mentem keresztül.

- Emlékszem még – pillantottam fel zavart arcára. – De mire akarsz kilyukadni ezzel az egésszel?

- Emlékszel még arra a nőre, akihez átültem tegnap? – aprót bólintottam, így szó nélkül folytatta. – Amikor magamra hagytál akkor éjjel, Ben és a srácok eljöttek, hogy elvigyenek bulizni, ott ismertem meg.

- Rajongó? – mosolyogtam, mert még akkor sem fogtam fel, mit akart ezzel.

- Olyasmi – biccentett. – De kicsit elfajult akkor este a rajongás… Nézd, tudnod kell, hogy semmi sem történt köztünk, csak csókolóztunk.

A szavai villámcsapásként értek. Nem akartam felfogni, hogy miről beszélt, nem akartam elhinni, hogy ezt tette velem. Némán figyeltem az arcát, de a hangját már nem hallottam. A fülemben egyre csak a miértek kavarogtak, viszont mikor úgy ahogy észhez tértem, azonnal felpattantam mellőle.

- Natalie, várj – nyúlt a kezem után, de ellöktem.

- Nem akarom hallani! – rivalltam rá.

Felkapkodtam a ruháimat, a táskámat, és Sam felé kezdtem rohanni. Értetlenül figyelte, ahogy a ház felé húzom, de a bátyámnak is feltűnt, hogy valami nem stimmelt. Ugyan nem jött utánunk, inkább Jackson felé indult, hogy kiderítse mi történhetett.

- Mondd már el, mi baj? – faggatott Sam. – Ez így nagyon nem jó!

- Segíts összepakolni! Haza akarok menni! – üvöltöttem hisztérikusan, így szó nélkül tette, amire kértem.

Mire meghallottam az ajtó csapódását, már az összes cuccomat összepakoltam. Reméltem, hogy nem Jay az, mert az igencsak megnehezítette volna a dolgomat. Az ajtó kinyílt, de csak a bátyám állt ott tanácstalanul és dühös arccal. Megcsóváltam a fejem, majd a kijárat felé indultam.

A teraszon ott állt Jay is, de nem akartam látni, így a kocsi felé indultam. Ahogy a parkolóba fordultam, fél szemmel még láttam, hogy Sam odaadja a kulcsokat neki, aztán utánam jött. Alex hangját is hallottam, de már nem értettem, hogy mit mondott neki, már nem számított.

Muszáj volt átgondolnom az egész helyzetet… Túl sok dolog történt egyszerre, amit nem értettem. Nemrég még boldog voltam, most pedig megtörten figyeltem a kocsi szélvédőjén át, ahogy a bátyám őrült tempóval hagyta maga mögött Venice Beach-et, vele együtt Jacksont is.

- Minden a legnagyobb rendben lesz Natalie – próbált nyugtatni Alex, bár a hangja nem árulkodott higgadtságról.

Már nem hallottam a szavait, üresek és jelentéktelenek voltak. Erőtlenül borultam Sam karjaiba, és sírtam. Ez volt az egyetlen, ami ösztönösen jött, a sírás. A könnyeim lassan jótékony fátylat borítottak a szememre, mintha ezzel is attól védtek volna, de hiába. Az elmém minduntalan vetítette a képeket, amelyek nem hogy megnyugtattak volna, még inkább összetörtek.


Natalie ruhái:








Sam ruhái:

A felső: http://www.cosmopolitan.hu/dl/files/pictures2/original/161/43/16156.jpg