Karnyújtásnyira Tőled... - 25. fejezet

Sziasztok!

Íme a 25. fejezet :) Lesz egy kis shopping, egy kis rejtély, anyai beszélgetés és nem utolsó sorban irány Venice Beach! :) A kommenteket várom, jó olvasást ^^ Puszi, Angel


25. fejezet - Hawaii rózsája

Még alig búcsúztunk el egymástól, máris úgy éreztem, mintha évezredek óta nem találkoztunk volna Jay-el. Sam folyamatos csacsogása sem tudta elfeledtetni velem a békülés mámorát. Boldog voltam, és őszintén reméltem, hogy Venice Beach kellemes meglepetéseket fog majd okozni.

Ha csak eszembe jutott, hogy újra a tengerparton lehetek a számomra legfontosabb emberekkel, máris a föld felett jártam. Az emlékeimben még élénken élt az ott töltött idő, a végtelennek tűnő tenger hullámzása, a szikrázó nap ezer meg ezer sugara, és az éjszakánként mindent elborító plumeria virágok illata.

- Natalie, gyere már – kapott a kezem után Sam – a liftünk! Nagyon elkalandoztál hallod-e – bökött oldalba, mire már egyből felkaptam a fejem.

- Dehogy, csak képzelődsz – böktem vissza, ezzel elindítva egy egész lavinát.

Egészen a harmadik emeletig egymást lökdöstük, mint az ovisok, ami miatt kis híján kizuhantunk a liftajtón. Először csak furcsa pillantásokat kaptunk a többi kollégától, George arcán azonban korántsem felhőtlen boldogságot láttam, sokkal inkább emlékeztetett egy citromba harapott ábrázatára.

- Natalie, gyere be az irodámba! – azzal sarkon fordult.

Kétségbeesetten próbáltam összerakni az elmúlt napok eseményeit, vajon mit véthettem, ami miatt le fog szidni. Semmi nem jutott az eszembe, amikor pedig beültem a tárgyalóasztal előtti székre, még inkább eltűnt minden épeszű gondolatom. George tudta, hogyan kell a másikra nyomást gyakorolni, mivel érheti el a teljes összeroppanást.

- Átnéztem a szerződéseket – fordult felém, az arcán pedig az a tipikus önelégült vigyor jelent meg. – Jó munkát végeztél Natalie, ezért szabadságra engedlek.

- Szabadságra? Engem? – értetlenkedtem.

Soha nem jutalmazott meg semmivel amióta itt dolgozom. Nem kaptunk egy árva kedves szót sem, szabadságot pedig végképp nem. Soha, még legvadabb álmainkban sem mertünk ilyesmire gondolni, ezért ért olyan váratlanul. Most mégis megtette, de valami miatt sántított a dolog.

- Illetve nem mondanám igazán szabadságnak – tette le elém az eddig kezében tartott iratokat –, hanem inkább üzleti útnak.

- Nem értem – csóváltam a fejemet –, hova kéne mennem és mikor?

- Minden információt időben meg fogsz tudni – állt fel –, addig viszont irány dolgozni, a munka nem vár rád örökké Natalie.

Az érdeklődésem egyre inkább felkeltette, hogy milyen kis üzleti utazásról is lehet szó, de egyelőre igyekeztem nem idegesíteni magam emiatt. Visszaültem az asztalomhoz és igyekeztem a munkára koncentrálni. Naná, hogy nem működött, minden gondolatom a hétvége kötötte le.

A nap viszonylag gyorsan eltelt, bár George egy kicsit sem kegyelmezett, minden apró hibára azonnal ugrott, és maradéktalanul kijavíttatta velem. Áldottam a sorsot, hogy eljött a hétvége, különben biztos, hogy nem bírtam volna ki tovább a folytonos szurkálódásait.

- Dobd el az iratokat Natalie – gördült mellém a székével Sam –, vásárolni megyünk most azonnal!

- Most? – néztem szét, mintha keresném a kandi kamerákat. – Tisztában vagy vele, hogy munkaidő van még?

- Kit izgat, George épp az imént lépett le, nekünk is kijár ennyi – mosolyodott el. – Tetszeni akarok Alexnek – könyökölt az asztalomra és sűrűn rebegtette a szempilláit.

Végül nem kellett sokáig nyaggatnia, megadtam magam neki. A hátunk mögött hagytuk az irodát és máris a kedvenc boltjaink felé vettük az irányt. Tudtam, hogy anélkül nem jövünk ki az üzletből, hogy ne találtunk volna mindketten magunknak a megfelelő darabot.

Még alig néztünk szét, Sam máris az egyik próbafülke felé rohant egy rakat ruhával a kezében. Sosem értettem, hogy honnan van ez a remek érzéke a legjobb darabok megtalálásához, de hálás voltam, mert nekem is mindig volt egy-két remek találata. Most sem kellett csalódnom, alig sétáltam a fülke mellé, már ki is dugta a kezét, amiben egy fekete-fehér kockás ruha volt.

- Ezt vedd fel! – adta az egyértelmű utasítást.

- Igenis őrmester – kuncogtam.

Nem is pazaroltam több időt, szó nélkül sétáltam a másik próbafülke felé, majd eleget téve Sam kérésének, felpróbáltam a ruhát. Volt hozzá egy piros szalag is, amely a derekamnál övként simult a ruhához. Párszor megfordultam a hatalmas tükör előtt, miközben meg kellett állapítanom, Sam most sem tévedett.

- Kimegyek – bújtam elő óvatosan a vékony függöny mögül.

- Nagyszerű – tapsolt lelkesen Sam, már az általa kiválasztott ruhadarabban. – Oh, ez csodásan áll Natalie – lelkendezett.

- Komolyan? – simítottam végig a ruhán. – Amúgy te is istenien festesz – nevettem el magam, ahogy Sam a tükör előtt állva pózolt.

Sam egy igen mini darabot választott magának, bár mindig is arról volt híres, hogy imádta a kirívó darabokat. Egy fekete-fehér masnis kis ruhát választott magának, ami kétség kívül remekül kiemelte az alakját, és ezzel biztos a bátyám is egyet fog majd érteni.

Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ne próbáljunk fel egy tucatnyi napszemcsit és cipőt, de végül sikerült a választékot leredukálni mindenből egy-egy darabra. Mind a ketten elégedetten hagytuk el az üzletet, egyedül talán csak a bankkártyáink érezték magukat rosszabbul, mint mielőtt bejöttünk.

- Akkor holnap nálatok – búcsúzott az üzlet előtt. – Ígérem, hogy nem fogok késni és időben ott leszek.

- El is várom – kacsintottam rá.

- Másképp nem jutnátok be a házba – kacagott, majd egy utolsó intés után el is tűnt a látóteremből.

Előhalásztam a táskámból a mobilomat, hogy felhívjam a bátyámat, de nem volt rá szükségem, ugyanis a busz éppen az orrom előtt húzott el. Mivel tudtam, hogy még egy csomó időbe telne, mire ideérne, így inkább a busz mellett döntöttem. Szerencsére tömegbaleset és egyéb katasztrófák nélkül szálltam fel, pár perc múlva pedig már otthon is voltam.

Ahogy szoktam, most is a konyhába indultam először, hogy megnézzem van-e a hűtőben kaja, de teljesen meglepett, amikor megláttam a tűzhely mellett szorgoskodó anyát. Régről még ugyan voltak ilyen emlékeim, ahogy együtt sütöttünk süteményt, de már nagyon régóta nem volt ilyesmire példa.

- Szia anya, megjöttem – köszöntem rá óvatosan, nehogy megijedjen.

- Áh Natalie, kicsim – fordult felém mosolyogva. – Jó hogy jössz, szükségem lenne pár fűszerre, de nem tudom, hol találom őket.

- Persze – tettem le a székre a csomagjaimat, majd pipiskedve kezdtem keresni a fűszereket.

A vége az lett, hogy mire Alex hazaért, már javában főzőcskéztünk. Azt hiszem, fura képet nyújthattunk, mert mikor megfordultam, Alex arcán őszinte meglepettséget és örömöt láttam. Nem tudtam, hogy mennyi ideje figyelhette már a ténykedésünk, de engem is elégedettség töltött el.

- Szia bátyus – köszöntem rá, ezzel kizökkentve a mélázásából. – Anya és én főztünk vacsit, gyere.

Pár perc leforgása alatt megterítettem, nem sokkal később pedig már vacsoráztunk is. Alex elmesélte, hogy kapott egy jelentős projektet, amire már nagyon régóta várt. Ez újabb beszállítókat és nyereséget jelent majd a cégnek, de az ő hírnevét is sokkal inkább növeli majd.

- Anya, ugye nem haragszol meg, ha mi leruccanunk a hétvégére? – tette fel a nagy kérdést Alex vacsora alatt.

Kicsit meg is lepődtem, hogy rögtön a lényegre tért, azt hittem, hogy mielőtt szóluk anyának, még kicsit átbeszéljük az egészet. Vártam, hogy anya kicsit kiborul – vagy inkább nagyon –, de nem ez történt. Ugyanolyan töretlen jókedvvel ült az asztalnál, ezzel teljesen kikészítve minket.

- Semmi gond fiam, érezzétek jól magatokat – fogta meg Alex kezét, majd az enyémet is. – Miattam semmit se hagyjatok ki – tette meg hozzá.

Engem is meglepett ezzel a kijelentésével, ahogy Alexet is. Akkor és ott azt éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben van végre. Az este további részében Alex elmosogatott, mi pedig anyával a nappaliban ücsörögtünk a tv előtt. Nem sokkal később pedig már az igazak álmát aludtuk.

Reggel korán keltem, mivel a bátyámmal ellentétben lusta voltam bepakolni a cuccaimat. Most sem hiányozhatott a felhozatalból a fürdőruha, a falatnyi nadrágok és felsők, valamint a kihagyhatatlan rajzcuccaim. Utolsó simításként pedig az új ruhát is felvettem.

Elégedett voltam a tükörben látott önmagammal, így felkapva a bőröndömet, a nappali felé indultam. Már a lépcső tetejéről is jól láttam, hogy a bátyám csomagjai az ajtóban vannak, de egy számomra idegen – eddig sosem látott – bőrönd is ott sorakozott.

- Alex, egyedül vagy? – kiabáltam le, de a szívem abban a pillanatban hatalmasat dobbant.

Alig szólaltam meg, Jay máris a konyhaajtóban termett. Széles mosolyra húzódtak ajkai, miközben a tekintetem végigvándorolt rajta. Egy koptatott farmert és egy fekete izompólót viselt. Ha nem féltettem volna a testi épségemet, több mint valószínű, hogy lefolytam volna a lépcsőről, de így csak megszaporázva a lépteimet sétáltam le hozzá.

- Mondtam, hogy itt leszek – ölelt meg, mikor végre odasétáltam hozzá.

- Tudom, emlékszem még – mosolyogtam.

- Gyönyörű vagy – tolt el magától annyi időre, amíg jobban szemügyre vett. – Nem is érdemellek meg.

- Majd azt én eldöntöm – simultam hozzá.

A kis enyelgésünk csak Sam megérkezése zavarta meg. Ő most is, mint általában mindig teljesen felpörögve bíztatott minket a mihamarabbi indulásra. Nem volt értelme hadakozni, egy utolsó búcsúzó ölelés után már úton is voltunk. Csak egy hátrahagyott élet volt az eddigi.

- Van egy meglepetésem – suttogta a fülembe Jay, mikor már jócskán elhagytuk a várost.

Várakozóan pillantottam rá, mikor elővett egy apró dobozt a nadrágja zsebéből. Egy percig sem gondoltam, hogy ajándékot fog hozni, de nagyon izgatott lettem. Lassan leemelte a doboz fedelét, az én lélegzetem meg valósággal elakadt. Egy ezüst nyaklánc volt a dobozban, virágos medállal.

- Hawaii rózsája, hogy emlékeztessen Venice Beachre – emelte ki a dobozból és a nyakamba akasztotta.

- A kedvencem, hát emlékszel…

- Minden pillanatra – csókolt meg.

Egész úton egy percre se tudtunk elszakadni egymástól. Nem tudtam figyelni sem Sam, sem pedig Alex szavaira. Egyedül az térített magamhoz, amikor újra éreztem a tenger sós, jellegzetes illatát. Szinte azonnal kiugrottam a kocsiból, meg sem várva, hogy Sam normálisan leparkoljon.


Natalie ruhája:



Jay ajándéka: