Karnyújtásnyira Tőled... - 26. fejezet

Sziasztok!

Íme a 26. fejezet is megérkezett :) Ismét Venice Beach, a tenger, jó pasik és egy kis bonyodalom... Nem is tartalak fel benneteket, jó olvasást! A kommenteket pedig most is várom! Puszi, Angel


26. fejezet - Sodródni az árral

Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém, egyszerűen kézen ragadtam Jayt és a tenger felé kezdtem húzni. Még hallottam a bátyám aggodalmaskodó hangját – mintha ugyan nem tudnék magamra eléggé vigyázni – aztán átvette a helyét a tenger halk, minden más zajt maga mögé utasító morajlása.

- Mire készülsz? – suttogta Jay, de a következő pillanatban már nem volt szüksége a magyarázkodásomra.

- Csak gyere – nógattam tovább, ahogy a kicsapódó hullámok óvatosan nyaldosták a lábunkat.

Mindketten sietősen szabadultunk meg a cipőinktől, majd újonnan jött hévvel indultunk egyre beljebb a hívogató mélység felé. A víz kellemesen hűs volt, a nap közben hétágra sütött. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva sokkal jobban élveztem az ittlétet, mint mikor először voltam itt.

Mikor már elég mélyen voltunk ahhoz, hogy senki se lásson minket, csak akkor döbbentem rá, hogy gyakorlatilag mindketten ruhástól vetettük bele magunkat a vízbe. Erre a gondolatra elmosolyodtam, ezzel egy időben Jay arcán is megjelent egy huncut vigyor.

- És most? – nézett rám kérdőn. – Hogyan tovább?

- Nem tudom – lódítottam, pedig nagyon is tudatában voltam, hogy mit akarok.

Már a kocsiban is égtem a vágytól, hogy egy pillanatra is megcsókolhassam, de mégsem tettem. Minden idegszálammal vágytam rá, ezt pedig valószínűleg ő is észrevette, mert habozva figyelte mire készülök. Olyan voltam, akár egy mazochista, aki élvezi, ha huzamosabb ideig szenvedhet.

Más szemszögből nézve talán inkább egy ínyenc borkedvelő, aki az utolsó pillanatot is elodázza, csak hogy amikor a szenvedély a tetőfokára hág, ő biztosan maximálisan ki tudja majd élvezni minden rejtett gyönyörét a legfinomabb, legkülönlegesebb nedűnek is.

Kizárva az elmémet foglalkoztató kérdéseket, ismét csak azt tettem, amit a szívem diktált. Odaúsztam hát mellé, majd lábaimmal átkulcsolva derekát hajoltam az ajkaihoz. Viszont egyrészt az izgalomtól, másrészt a fulladástól való félelem miatt a kezeim valósággal remegtek.

- Fázol? – lehelte olyan érzéki vágyhullámat gerjesztve ezzel, hogy kedvem lett volna ott helyben nekiesni.

- Nem, de ha az a feltétele, hogy ilyen közel lehetek hozzád, akkor igen – mosolyodtam el.

- Annak semmi köze hozzá – fonta még szorosabbra egyik bilincsként körém záruló karját, mivel a másikkal igyekezett mindkettőnket a felszínen tartani.

Olyan lassan – már-már félve – kóstolgatta az ajkaimat, hogy az első gondolatom az volt, ezzel a végeláthatatlannak tűnő, s nem utolsó sorban utolsó józan eszemet elvevő játékával akar az őrület határára kergetni, mígnem ajkai végre lecsaptak az enyémekre.

Most ellenben a máskor oly édes csókkal, a tenger általi sós ízt éreztem a számban. Nyelve mindenféle akadály nélkül siklott a számba, ahol azonnal az enyémmel kezdett szenvedélyes táncot járni. Kifulladásig csókoltuk egymást, míg a józan ész felül nem kerekedett.

- Gyere, a testvéred és Sam már biztos aggódnak – lökte el magát tőlem, és a part felé kezdett úszni.

Még észhez térni sem volt időm, hiszen percekkel ezelőtt még szorosan a karjaiban tartott, csókjaival kényeztetett, most pedig egy szempillantás alatt elérhetetlenné vált. Végül erőt véve a meglepettségem első hullámain úsztam utána, de mire beértem őt, jócskán kifogyott belőlem a szufla.

- Mi lett volna, ha megfulladok? – faggattam, mikor beértem végre.

- Megmentettelek volna – közölte nemes egyszerűséggel. – Előző életemben vízi mentő voltam.

- Oh, egy igazi szexi vízi mentő – kuncogtam.

A parton már valóban várt ránk Alex és Sam, akik egy cseppet sem voltak lelkesek az iménti akciómtól, legalábbis nem annyira, mint én. Sam ábrázatáról csak annyit tudtam leolvasni, hogy a ruhát sajnálta, Alex meg… Alex csak a fejét csóválta, közben azért nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el.

- Bolondok vagytok – szólalt meg végül Sam, majd karon ragadott, és a ház felé vonszolt.

- Kipakoltatok? – karoltam belé, majd fél szemmel visszanéztem a minket követő srácokra.

- Aha, a bátyád felvállalta ezt a roppant nemes feladatot.

A ház semmit sem változott, ahogy a verandára léptünk, szép emlékek milliói öntötték el az agyamat. A második randi Jacksonnal, az első csók… minden olyan tökéletes volt, így bíztam benne, hogy a most eltöltött idő is hasonlóan szép lesz. Sam azonnal lefoglalta az emeletet, így nekünk a földszinti szoba maradt.

- Jó lesz itt? – torpantam meg a szobaajtóban. – Úgy értem, megfelel neked? Mert rá tudom vennem Samet, hogy cseréljünk.

- Tökéletes lesz – ölelt át. – Nekem bárhol tökéletes, ahol te is velem vagy – puszilta meg a hajamat.

Magamnak sem mertem bevallani, hogy mennyire jól esnek a szavai, de lassan kezdtem elhinni, hogy lehet valami kettőnk között. Kipakoltunk a bőröndökből, majd átöltöztünk egy némileg szárazabb ruhába, utána pedig bevettük a konyhát. Azaz csak bevettük volna, de mivel semmi ehetőt nem találtunk, így feladtuk.

- Nincs semmi kaja – kiabáltam fel az emeletre, mire csak halk susmust és kacarászást kaptam válaszul. – Halljátok, éhen fogunk pusztulni! – folytattam túlzásokba esve.

- Rendeljünk valamit, vagy menjünk ki a partra – vetette fel az ötletet.

- Benne vagyok – vágtam rá azonnal. – Tom biztos ma is dolgozik – örvendeztem.

Még emlékeztem, hogy voltaképpen nagyon sokat köszönhetek neki. Ő vett rá, hogy este nézzek ki a koncertekre, ahogy arra is ő bíztatott, hogy adjak még esélyt az egész románcunknak Jacksonnal. A fiúk is beleegyezően bólogattak, így ismét a part felé vettük az irányt, ahol nem sokkal később már fel is tűnt az ismerős bár.

- Tom! – kiabáltam már messziről, az említett pedig azonnal felkapta a tekintetét a neve említésének hallatán.

- Natalie? Jackson? – fordult felénk kétkedve. – Tényleg visszajöttetek?

- Nagyon úgy fest – nevettem el magam, mire Tom felkapott és megölelt.

Az üdvözlés után bemutattam Tomnak a bátyámat, hiszen Samet már ismerte. A legjobb asztalt kaptuk, amit az összes vendég irigykedve nézett. A strand most is tele volt, mindenhonnan özönlöttek a fiatalok, hogy kikapcsolódjanak a hófehér homokos tengerparton.

- Ez a Tom gyerek nagyon figyelmes, ezt mivel vívtad ki? – kérdezősködött a bátyám kitartóan.

- Egy kis bűbájjal – legyintettem, majd újra elmélyedtem az étlapban.

Miután mind kikértük a kiválasztott ételeket, már csak az italokat vártuk. Sam lelkesen mesélte, hogy mi mindent fog felújítani a házán, amihez hozzátette, hogy nem árthat egy-két erős férfikéz sem. Jót mosolyogtam a próbálkozásán, tudtam, hogy Alex kezét-lábát kitöri, csak hogy segíthessen neki.

- Az italaitok – jelent meg Tom mellettem. – Az ebédet is hamarosan hozom, de meséljetek, mi újság?

- Láthatod, újra rászántuk magunkat, hogy meglátogatunk téged – néztem fel rá.

- Jól tettétek – helyeselt, majd Jay felé kacsintott. – Azt hittem, hogy szörfözni jöttetek, vagy ilyesmi.

- Persze, egyenesen meghalni – kontrázott rá Jay. – Azért nem tagadom, egy-két figurát szívesen megtanulnék.

- Jól van, én benne vagyok pár leckében – indult el egy másik asztal felé. – Bocsi, de fel kell vennem a hölgy rendelését, egy pillanat.

Visszafordultam a többiek felé, de még így is láttam, hogy Jay arckifejezése valami miatt megváltozott. Meredten bámult abba az irányba, amerre Tom is indult, én pedig követve a tekintetét megpillantottam egy fekete, hosszú hajú lányt. Nem volt ismerős, így gondoltam, rákérdezek baj van-e.

- Jay, mi az? – ráztam meg a kezét, mire kicsit magához tért.

- Csak egy ismerős – rázta meg a fejét, mintha el akarta volna felejteni az imént látottakat.

Bár váltig állította, hogy semmi nem történt, nekem mégis úgy tűnt, hogy valami nem stimmelt. Hiába törtem a fejem, nem jutott eszembe, hogy találkoztam volna ezzel a nővel, de valami miatt mégis fenyegetve éreztem magam a közelében. Amikor ismét hátrafordultam, egy percre találkozott a pillantásunk, ő pedig vigyorogva intett az asztalunk felé.