Karnyújtásnyira Tőled... - 28. fejezet

Sziasztok!

Íme a 28. fejezet is megérkezett :) Ahogy rami is fogalmazott, lehet, hogy ezt a fejit vártátok a leginkább?! Akkor szeretném jelét látni ^^ Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást a fejezethez! A komikat természetesen várom :) Puszi, Angel


28. fejezet - Mámor

Már alkonyodott, amikor kiültem a part legeldugottabb részére. Szerettem volna kicsit egyedül maradni a gondolataimmal. A fejemben szüntelenül Alex és Sam kérdései kavarogtak. Hinni akartam Jacksonnak, bízni benne. Így hát leterítettem a kockás pokrócot a hófehér homokba, és rajzolni kezdtem.

Először csak találomra nézelődtem a kihalt strandon, kerestem az első figyelmemet felkeltő pillanatot, de az egyre csak nem jött. Végül a kezdetleges vonalak kezdtek értelmet nyerni általam. A kerekded vonalakból lassan virágszirmok lettek, pár perc múlva pedig már tudtam, hogy a kedvenc virágomat fogom lerajzolni.

Számomra egy másik világot jelentett a rajzolás. Olyankor senki és semmi nem számított, egyszerűen csak hagytam, hogy a képzeletem szárnyra kapjon és általam eddig nem ismert tájakat, érzéseket, pillanatokat örökíthessek meg. Hosszú percek telhettek el így, amikor észrevettem, hogy Jay mellém ült.

Egészen elterelte a figyelmemet a pillanatnyi elfoglaltságom, ő pedig elragadottan figyelte a legújabb művemet. Lehelete azonnal kellemes borzongást keltett bennem, a testem akaratlanul is reagált minden egyes rezdülésére. Váratlanul maga felé fordította az arcomat, ezzel kizökkentve.

- Hiányoztál – suttogta a fülembe, miközben a fülem mögé simította a hajamat. – Mit csináltál, ameddig távol voltam?

- Gondoltam, amíg elmész, én rajzolgatok egy kicsit – válaszoltam meg a kérdését, majd félre tettem a rajzom, és az ölébe fészkeltem magam.

- Mit szeretnél csinálni? – faggatózott tovább, mire ezer meg ezer hirtelen és őrült ötlet jutott eszembe, végül mégis belekezdtem a felsorolásukba.

- Mezítláb a parton sétálni, napfelkeltét nézni, nagyokat nevetni, rajzolgatni, veled lenni. Te mit szeretnél?

- Szeretkezni veled – válaszolt a kérdésemre, amivel egy pillanatra nagyon meglepett.

Lehunyt szemmel igyekeztem végiggondolni, hogy biztos jól hallottam-e, vajon tényleg velem akarta tölteni az estét, vagy szimplán csak a józan eszem játszik velem őrült – s nem utolsó sorban gonosz – játékot. A következő pillanatban már éreztem kutató ajkait, ahogy a nyakamnál időztek.

Minden annyira tökéletes volt… a tengerpart, az óceán felől jövő lágy, meleg szél, mely a bőrömet simogatta. A nap már nyugodni készült, csupán a horizont mögött eltűnő vöröslő fénye ragyogta be a felénk csapódó hullámokat. A tenger sós illata, a plumeria virágok aromájával együtt befurakodott az orromba, valósággal elbódított.

Nem mintha Jay nem foglalta volna le így is minden figyelmemet, ugyanis ajkai szüntelenül becézgették az enyémeket. Szinte tapinthatóvá vált a boldogság, a vágy, amely mindkettőnket elementáris erővel járt át. Óvatosan gördült rám, közben cikázó zöld szemeit egy percre sem levéve rólam.

Percekig csak egymást figyeltük, még a félhomályban is jól láttam azokat a vonásokat, amelyeket ezer közül is felismernék, a nevetőráncokat a szája körül. Nem bírtam tovább, lágyan simogattam meg az arcát, mire csak apró csókok sokaságát kaptam válaszul. A mosoly az arcán elárulta, hogy ő is ugyanúgy élvezi a kóstolgatást, de ugyanebben a percben ismét lecsapott ajkaimra.

Ajkai ezúttal perzselő forróságot sugároztak, nyelvünk óvatosan tapogatózva fedezte fel a sokadik csók mámorító gyönyöreit. Hosszú percek teltek el így, egymás óvatos, csöppet sem kapkodó kényeztetésével, de az idő számunkra ismeretlen fogalommá vált, nem számított senki és semmi, csak mi ketten.

Magamhoz öleltem őt újra és újra, miközben megszabadítottam a fehér ingjétől, amely hamarosan a homokban landolt mellettünk. Éreztem teste forróságát, amely engem is lángba borított, felemésztett. Úgy szorítottam, mint a fuldokló a mentőövet, olyan hévvel akartam őt, hogy szinte már szétfeszített a vágy.

Kapkodva szabadítottuk meg egymást az utolsó ruhadaraboktól, némelyik egy hangos reccsenéssel adta meg magát, akkor azonban még ez sem érdekelt. Reszkető kézzel, kétségbeesetten kapaszkodtunk egymásba, s mikor meztelen testünk egymáshoz simult, az élvezet már a tetőfokára hágott.

Kéjes sóhajok százai hagyták el az ajkamat, Jay tekintete végigsiklott az immár meztelen testemen. Ezzel egy időben indultak ajkai felfedezőútra, melleimnél kissé elidőzve. Mindeközben én sem voltam rest bebarangolni a háta minden egyes négyzetcentiméterét.

- Olyan gyönyörű vagy – suttogta, mikor visszatért ajkaimhoz, ezúttal pedig rajtam volt a sor, hogy mohón követeljem, ami megilletett.

Megadóan tártam szét combjaimat, ezzel teljesen felkínálva neki magamat. Minden porcikám apró puszikkal borította be, de ekkor már egészen másra vágytam. Nyomatékot adva a kimondatlan kérésnek emeltem meg a csípőmet, és a hatásra nem is kellett sokáig várnom.

- Kérlek – nyögtem elhaló hangon.

Vágytól elhomályosult szemekkel néztem rá, ő pedig egyetlen lökéssel hatolt belém. Elmondhatatlan érzések milliói kerítették hatalmába a testem, amikor végre magamban éreztem őt. A gyönyör hatására, ami teljesen átjárt, a hátába markoltam, szinte szűköltem a gyönyörtől, amikor mozogni kezdett bennem.

A szavak feleslegesek lettek volna, úgysem tudtam kifejezni semmivel sem – csupán egyre hangosabb sikolyaimmal – a bennem kavargó érzéseket. Akkor és ott azt éreztem, hogy repülök… nem is repülök, hanem elmerülök a gyönyör hullámaiban, amelyek lassan, de biztosan maguk alá temettek.

Kezeink ott simogatták egymást, ahol éppen érték, érintéseink nyomán láthatatlan szikrák pattantak. A mozgásunk lassan harmonikussá vált, testünk szinkronban rezdült, egyre hangosabban ziháltunk, ahogy egymást hajszoltuk a gyönyör kapuja felé.

Minden mozdulatom az élvezetet hajhászta. A testünk egyszerre feszült meg, de meglepetésemre Jay lassított a tempón. Mintha még tovább akarta volna fokozni a már amúgy is tetőfokára hágott pillanatot. Visszafogta a tempót, majd kissé eltávolodott tőlem, hogy végignézhesse, ahogy felemészt a pillanat.

Lassabbak, de ugyanakkor határozottabbak lettek a mozdulatai, még egy lökés, majd még egy, és még egy, de én már nem bírtam tovább. Egyszerre robbantunk fel, minek hatására egy utolsó hangos sikoly hagyta el az ajkaim, eközben a kéj hullámokban borította be a testünket.

A légzésem csak lassan csillapodott, még Jay ölelő karjaiban is rendezetlenül vert a szívem. Kezei egy pillanatra sem pihentek meg, még ezek után is a testemet barangolták be. Az utolsó pillanatokat kiélvezve lágyan csókolt, és én már akkor tudtam, hogy ebből az érzésből sosem elég…

- Szeretlek – törte meg a csendet. – Sosem mondtam még ki eddig, mert talán magamnak is féltem bevallani. – Féltem, hogy ez által sebezhető leszek, ahogyan te is azzá válsz… kiszolgáltatottá.

- Akkor tennél azzá, ha becsapnál és hazudnál – suttogtam, hátha nem hallja meg a butaságaimat. – Én is szeretlek – emeltem rá végül a tekintetem.

Szorosan hozzábújtam, hogy elfeledtessem vele a kétségeit. Olyan embernek ismertem meg, aki képtelen lenne becsapni vagy akár csak hazudni is. Nem csalódhattam benne is, egyszerűen nem volt szabad. Így még a gondolatát is messzire űztem annak, hogy tévedtem vele kapcsolatban.

- Talán ideje visszatérni a civilizációba – ült fel mellettem egy kis idővel később. – Nem kockáztatom, hogy a bátyád kifiléz engem – tette még hozzá a nadrágjával való viaskodás közben.

- Majd én megvédelek – kuncogtam, bár tudtam jól, hogy esélyem sem lenne.

- Oh, mostantól nincs szüksége a szolgálataimra? – fordult felém csüggedten Jay, én pedig nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.

- Bolond vagy – léptem mellé –, mostantól örökké szükségem lesz rád.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a házig. Odabenn szokatlan csend uralkodott, így először visszasétáltunk a bárhoz. Mivel ott sem találtuk a bátyámékat, úgy döntöttünk, mégis visszamegyünk. Szerettem volna lefürdeni, aztán bebújni az ágyba Jay mellé.

- Kulcs? – fordult hátra Jay.

Szó nélkül a kezébe adtam, de meglepetésünkre nem volt rá szükség. Az ajtó megadta magát, be sem volt zárva. Zavartan egymásra néztünk, de a kíváncsiságunk már sokkal erősebb volt, mint hogy visszaforduljunk. Nagy meglepetésemre Sam és a bátyám a konyhában üldögéltek.

Azaz Sam ült a konyhaasztalon, miközben a bátyám félreérthetetlenül és mondhatni szemérmetlenül csókolgatta őt. A nagy meglepetéstől hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, de Jackson helyettem is észnél volt. Feltűnésmentesen becsukta az ajtót, majd a saját szobánk felé húzott.

- Nekik is kijár ennyi – szólalt meg, miután becsukta az ajtót.

- Egy percig sem állítottam az ellenkezőjét – nyomtam egy puszit pipiskedve az arcára. – De nekem ez olyan fura – ültem le az ágyra, helyet csinálva Jacksonnak is.

- Összeillenek, nem? – nézett rám értetlenkedve.

- De, nagyon szeretem mindkettőjüket – mosolyogtam rá.

Végiggondolva a szavait, teljesen igaza volt. Ahogy Sam, úgy a bátyám is megérdemelte, hogy boldog legyen végre. Egyszerűen csak annyira fura volt ez a már-már mesébe illő tökéletesség, hogy akaratomtól függetlenül is gyanakvó lettem, mégis Jay egyetlen apró csókja újra feledtette velem a kétségeket.

Natalie rajza: