Karnyújtásnyira Tőled... - 21. fejezet

Sziasztok!

Itt is a 21. fejezet! Egyrészt kíváncsi vagyok a véleményekre, mivel az első feji, amikor Jay szemszögéből próbáltam nézni a dolgokat, jelen esetben egy sértett férfiéból... Szóval azért a biztonság kedvéért nyitott szemmel járok majd az utcán, a komikat várom :D Puszi, Angel


21. fejezet - Félreértés, avagy félrelépés?!/Jay szemszöge

A kezdeti hevességet azonnal felcseréltem a jóval finomabb kényeztetésre, pedig be kell, valljam, nehezemre esett. Éreztem, hogy ő is ugyanarra vágyik, amire én, mégsem akartam lerohanni valamiért. Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás ért a felismerés, mit is ígértem neki.

- Várj egy percet – suttogtam a fülébe, és minden erőmet összeszedve, sietve indultam az ajtó irányába.

Gondolkodás nélkül nyitottam be a próbaterembe, ahol nemrég még Natalie vett szemügyre mindent, és felkapva az egyik gitárt indultam vissza a szobába. Lentről hallottam valamilyen neszelést, de mindezt figyelmen kívül hagyva, magabiztosan nyitottam be a szobába.

- Natalie, gon… – de itt elakadtam.

Egyedül voltam a szobában, legalábbis látszólag. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon az a lehetőség, hogy kiment a fürdőszobába, de miután bekopogtam, és nem jött válasz, ez az elméletem is megdőlt. Sőt… az erkélyen sem volt, így már kezdtem kapizsgálni, hogy nyilván nem bújócskázik velem.

Csalódottan ültem vissza a kanapéra, ahol még éreztem teste melegét, és tanakodni kezdtem, amikor is megpillantottam egy fehér lapot az asztalon. „Bocsáss meg, de nem vagyok rá képes…” Csak meredtem magam elé, és próbáltam értelmet adni a szavaknak, amik elsőre pillantásra irracionálisak voltak.

Végiggondoltam, hogy mit ronthattam el. Talán túl hamar lerohantam? Túlzottan erőszakos voltam vele? Akárhogy is próbáltam visszapörgetni az eseményeket, egyetlen kivetnivalón sem akadtam meg, így egyre tanácstalanabb lettem. Szóval lelépett, és itt hagyott.

Sosem tapasztaltam még ezt a megalázó érzést. Nem az bántott, hogy csak úgy itt hagyott, totálisan megőrjítve. Nem. Mindössze az fájt, hogy egy árva szó nélkül tette meg ezt. Tudhattam volna, hogy ez még túl korai, voltak előjelei. A gondolataimból a telefonom csörgése zavart meg.

Letettem magam mellé a gitárt, és reméltem, hogy Natalie az, hogy megmagyarázza miért tűnt el. Sajnos csalódnom kellett, a kijelzőn Ben neve villogott, és most legkevésbé vele akartam beszélni. Lehajítottam magam mellé a telefont, és lesétáltam a konyhába egy sörért.

Jól esett, ahogy a hideg ital lehűtötte az agyamat, és kissé megnyugodtam. A gitárt visszatettem a többi közé, de már a szoba előtt állva is hallottam, hogy a telefonom, pontosabban Ben nem hagyja annyiban. Ügyet sem vetve rá, indultam el a fürdőbe, de még mielőtt bármit csinálhattam volna, megszólalt a csengő.

Lelkesen, kettesével szelve a lépcsőket siettem a bejárat felé. Valahol mélyen még mindig abban reménykedtem, hogy ezt az egészet csak álmodtam, és hamarosan felébredek. Hát megint csak tévedtem, az ajtóban nem a várt személyt találtam, hanem csak Bent és a srácokat.

- Na ugye megmondtam, hogy itthon van – lépett beljebb, tökéletesen figyelmen kívül hagyva engem.

- Végül is… fáradj be – tártam szélesre az ajtót a többiek előtt.

Ben mindig is szabadelvű volt, úgymond ment a saját feje után. Minden nőről megvolt a véleménye, aki hozzám – vagy akár a banda többi tagjához – közel akart kerülni. Ez nem volt másképp Natalieval sem. Pontosan emlékszem arra a kis okfejtésre, amit a közös házvásárlás előtt beadott.

Részletesen felvázolta, hogy nyilvánvalóan Natalie sem vágyik másra, csak egy kis hírnevet akar magának általam. Tudtam, hogy hülyeségeket beszél, és csak a saját félresikerült kapcsolatai miatt ilyen nagy a szája, valamiért mégis szöget ütöttek a fejemben a gondolatai.

- Miért nem vetted fel a telefont Jay? – hallottam meg a hangját közvetlenül a hátam mögül.

- Nem volt hozzá hangulatom – sziszegtem a fogaim közül, és bevágtam az ajtót. – Te nem ismersz olyat, hogy magánélet?

Már-már farkasszemet néztünk egymással, és nem sok kellett hozzá, hogy nekimenjek, de visszafogtam magam. Visszasétáltam a konyhába, hogy a sörömet magammal hozva üljek le a srácok közé, akik időközben már a kanapén elnyúlva beszélgettek.

- Van nálad valaki? – húzta fel a szemöldökét. – Mert ha zavarunk, és azért nem akarsz velünk lenni, akkor…

- Akkor mi van? – vágtam közbe. – Semmi közöd hozzá Ben, ne akarj se az anyám, se az apám lenni.

- Chh, az ember csak jót akar… és ez lesz belőle!

Kezdődött a szokásos hisztizése. Komolyan mondom, néha azt éreztem, hogy rosszabb, mint egy féltékeny barátnő. Még az eddigi üresfejű libákat is könnyebben viseltem el, mint némely húzása után Bent. Önállósítva magát ment a konyhába, és ő is egy üveg sörrel a kezében tért vissza.

- Hülye voltam, bocs haver – ült le az üvegasztalra. – Azért jöttünk, hogy elvigyünk bulizni. Nyílt egy új hely a városban, érdemes lenne benézni.

Felsorakoztattam magamban az ellenérveket, miért is nem kéne jelen pillanatban elmennem, hogy kirúgjak a hámból. Sajnos ebben az elég szánalmasnak nevezhető helyzetben nem jutott eszembe elég ellenérv, így végül megadtam magam a kérlelésnek, és a szobámba indultam, hogy átöltözzek.

- Aztán ne tölts órákat a fürdőben – kiabáltak utánam a fiúk kórusban, mire én csak megfordultam, és megismertettem velük a véleményemet.

Tényleg nem akartam sokat tökölni, úgyhogy a lehető leggyorsabban kapkodtam magamra a ruhákat, és pár perc után már indulásra készen voltam. Magamra vállaltam a vezetés nemes feladatát, pedig tisztában voltam vele, hogy hazafelé nem leszek már rá képes.

Már útközben is csak az idióta poénokat hallgattam, de még ezek sem tudták elvonni teljes mértékben a figyelmemet. Megállás nélkül csak Natalie levele lebegett a szemem előtt, és az egy mondat… nem képes rá! Vágtam egy csalódott fintort, és a gázra taposva szeltem át a főutakat.

- Még lesittelnek, mielőtt beérünk – röhögött hátul Ben.

Miután sikeresen leparkoltam, mind a bejárat felé indultunk. Csöppet sem volt meglepő, hogy a kidobók soron kívül engedtek be minket, mindezt a tömeg nagy sajnálatára. Az ilyen helyekre általában szabad bejárásunk volt, így nem kellett csalódottan hazamennünk egyszer sem.

A hely maga semmivel sem volt jobb – de ugyanakkor rosszabb sem – azoktól a színvonalas kluboktól, amelyekben eddig játszottunk, vagy megfordultunk a srácokkal. Automatikusan indultunk el a bárpult felé, ahol a szokásos italainkat kikérve azonnal szemügyre vettük a felhozatalt.

A lányok többsége ugyanúgy nézett ki. Mindegyik a legjobb akart lenni, és mind másként érték el ezt. Volt, akinek elég volt ehhez, hogy mindent megmutasson magából, mások a rámenősségükkel érték el a céljukat. Unottan fordultam vissza a poharamhoz, amikor Ben visszafordított.

- Látod ott azt a csinos feketét? – mutatott a táncparkettre.

- Bocs, az anyám nem volt denevér, szóval pontosíts – dünnyögtem.

Igyekezett minél precízebben leírni a lányt. Fekete, derékig érő haj, formás fenék, vadító miniszoknya, és itt elég is volt a felsorolásból. Régen talán még érdekelt is volna, de most nem mozgatta meg a fantáziám. Amolyan tipikus plázacicának tűnt, aki csak egy éjszakára hajt.

- Mi bajod Jay? – tette fel őszintén a kérdést.

- Semmi Ben, hagyjuk – legyintettem, és lehúzva az előttem lévő italt, újabb kört kértem.

- Azt hiszem, tetszel neki – röhögött fel, de egészen addig nem értettem miről beszél, amíg meg nem éreztem valaki kezét a vállamon.

Meglepetten figyeltem, ahogy kicsit sem zavartatva magát huppant le a mellettem lévő bárszékre az eddig figyelt lány, és csábos pillantásokkal próbált bevágódni. A kezdeti hadakozás gyorsan elpárolgott, öt pohár whisky után már tök mindegy volt minden. Nicol – időközben bemutatkozott – egy percre sem hagyott magamra, végig úgy őrzött, akár a kiszemelt prédáját az oroszlán.

Az este eseményei lassan egészen más fordulatot vettek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy szorosan egymáshoz simulva táncolunk. Gátlástalan csípőmozdulatai miatt lila köd borította el az agyamat, és persze az eddig elfogyasztott mennyiségű ital is jócskán szerepet játszott ebben.

- Nem hívsz meg magadhoz? – suttogta fülembe olyan kábítóan, hogy egy pillanatra egész megszédültem a hatásától.

A sértett énem felülkerekedett a józan eszemen, és magam után húzva hagytuk el a klubot. Meg sem álltunk a házamig, ott pedig a hálószobáig. Rutinos mozdulatokkal irányította minden lépésemet, miközben lovagló ülésbe helyezkedett felettem, és kényeztetni kezdte a testemet.

Gépies mozdulatokkal szabadítottam meg a leheletvékony topjától, majd nem kellett sok, és a szoknyája is lekerült. Ő sem éppen sakkozni jött, már az övemmel babrált, amikor bevillant, hogy mit is művelek. Magam előtt láttam Natalie arcát, de ettől még inkább elborult az agyam, és már nem volt megállás…

Reggel rettentő fejfájásra ébredtem, még a levegővétel is fájt. Fel akartam ülni, de egyszerűen képtelen voltam rá. A nap sugarai bántották a szememet, így mikor végre sikerült feltápászkodnom, behúztam a függönyöket. Visszafordultam az ágy irányába, és ekkor esett le, hogy mit műveltünk.

Egyetlen problémám volt csak mindösszesen. Nem emlékeztem, hogy mi is történt köztem és Nicol között. Akárhogy próbáltam összeilleszteni a kirakós darabkáit, egyszerűen nem ment. A helyzetet pedig egy cseppet sem könnyítette meg, hogy nem volt senki, aki magyarázatot adhatott volna.