Karnyújtásnyira Tőled... - 22. fejezet

Sziasztok!

Íme a 22. fejezet, bocsi hogy csak ilyen későn :) Folytatódnak az események, ezúttal Natalie szemével láthatjuk a helyzetet! Jó szórakozást a fejihez :) Puszi, Angel


22. fejezet - Vigasz

Próbáltam tőlem telhetően a legcsendesebb módon elhagyni a házat. Már az ajtóban jártam, amikor meghallottam, hogy Jay visszamegy a szobába. A kezében ott volt a gitárja, és akkor leesett, miért hagyott magamra. Könnyes szemmel csuktam be magam mögött az ajtót, és találomra indultam el az utcán.

Valószínűleg mostanra már megbizonyosodott róla, hogy faképnél hagytam. Ami akkor és ott annyira egyértelműnek tűnt, most valóságos agyrémmé alakult. Aztán váratlanul eszembe jutott, hogy valahogy mégis változtathatnék ezen, visszamehetnék és bocsánatot kérhetnék a hülyeségem miatt.

Alig voltam egy saroknyira a háztól, így még könnyűszerrel visszafordulhattam volna, de amint rávettem magam erre, egy csoport srácot láttam közeledni. Hosszasan csak a betont néztem, de tökéletesen hallottam minden egyes szavukat. Ben hangja volt az első, amit megismertem.

- Otthon van, ebben biztos vagyok – hajtogatta egyre. – Vagy az is lehet, hogy azt a kis prolit fűzi megint, de mindegy is.

- Jaj Ben! Hülye vagy! – hurrogták le a többiek.

Proli… akaratlanul is magamra vettem a szavait. Senki másra nem gondolhatott, csakis rám, hiszen mindvégig tudtam, hogy utált engem. Már egyáltalán nem akartam visszafordulni, mindössze csak hazamenni. Fogtam egy taxit magamnak, és a címet bediktálva, újra végiggondoltam az egész helyzetet.

Úgy döntöttem, hogy majd holnap tiszta fejjel megbeszélünk mindent. Tényleg szerettem volna, ha végre minden tökéletes, de egyelőre úgy festett, hogy minden egyes lépésemmel magam alatt vágtam a fát. Kifizettem a sofőrt, majd bementem a házba. Sötét volt, Alex tényleg anyánál maradt, ahogy megígérte.

Fel akartam hívni Samet, de nem tudtam, hogy alkalmas-e az idő, így elhessegettem a gondolatokat. A fürdőben megengedtem a vizet, majd ledobva a ruháimat kényelmesen elnyúltam a kádban. Pár perc ostoba próbálkozás után a telefonomért nyúltam, és tárcsáztam a jól ismert számot.

- Natalie? – hallottam meg barátnőm aggódó hangját.

- Bocsi, hogy zavarlak – kezdtem mentegetőzni –, csak gondoltam átjöhetnél hozzám egy kicsit beszélgetni.

- A bátyád otthon van? – és bármennyire is próbálta leplezni a kíváncsiságát, nem igazán ment neki.

- Hosszú történet, de ha átjössz, mindent elmesélek.

- Meggyőztél, nemsokára nálad vagyok – azzal le is tette a telefont.

Magam sem tudtam megmagyarázni miért, de sokkal jobban éreztem magam, mint mielőtt hazajöttem volna. Arra eszméltem, hogy a víz szokatlanul hideg, így gyorsan törülközőbe csavartam magam, majd felkaptam a szokásos top-rövidnadrág variációt, és lementem a földszintre.

Úgy saccoltam, hogy Sam pár percen belül meg fog érkezni, így felkészültem a fogadására. A konyhát feltúrva beszereztem egy doboz csokis jégkrémet, és mint aki jól végezte dolgát, két kanállal a kezemben a nappali felé indultam. Nem kellett csalódnom, valaki már csöngetett is.

- Sam? – kiabáltam ki a zárt ajtón, bár biztos voltam benne, hogy ő az.

- Nem, a Télapó – vágta rá a tőle megszokott jókedvvel. – Vagy nem is, a Húsvéti nyuszi – kuncogott.

- Tojást hoztál? – nyitottam szélesre az ajtót, ő pedig azonnal beviharzott.

- Miért? Te ideportáltad a cuki bátyád? – suttogta, miközben felmérte a terepet, és ő maga is láthatta, hogy Alex tényleg nincs sehol.

- Amint látod, egyedül vagyok – karoltam belé –, de mindjárt részletesen elmondom, hogy mi történt.

Sam kényelmesen elnyúlt a kanapén, és türelmesen várta a magyarázatom. Mellé kuporodtam, és belekezdtem a sztorimba. Elmeséltem, hogy mi történt anyával, és hogy végre észhez tért. Itt persze kitértem arra is, hogy Alex most vele van, és vigyáz rá, hogyha esetleg Philip visszamenne.

- De még mindig nem értem mit keresel itt – gesztikulált hevesen a kanállal. – Nem úgy volt, hogy Jacksonnál alszol?

- Úgy volt, de leléptem – vallottam be az igazat, és leplezve a zavaromat, a jégkrémet kezdtem fixírozni. – De már bánom, nagyon bánom.

- Mit művelt, hogy ott hagytad? Durva volt veled? – faggatott egyre inkább aggódó hangsúllyal, amire muszáj volt felemelnem a fejemet.

- Hülye voltam, minden tökéletes volt, de én otthagytam – a szavak csak úgy ömlöttek belőlem, miközben a sírás fojtogatott. – Csókolóztunk, és úgy tűnt, hogy több is lesz köztünk, de aztán… – és itt elakadtam, nem tudtam folytatni.

- Aztán? Mi történt?

- Nem tudom Sam! Egyszerűen leblokkoltam, ő pedig ott hagyott pár percre, és ennyi bőven elég volt arra, hogy leléceljek. Aztán hazajöttem, és útközben belefutottam a haverjaiba. Utálnak Sam, érted? Ben is úgy gondol rám, mint egy felkapaszkodó, olcsó kis ribancra!

- Semmi baj – húzott magához, és szorosan átölelt.

Tudtam, hogy ő majd megért, de jelen pillanatban csak az lebegett a szemem előtt, hogy Jay vajon mit gondolhat rólam. Biztos voltam benne, hogy csalódott bennem, ahogy a legtöbb pasi is azt tette volna az ő helyében. Talán meg sem fog hallgatni engem, nem is lesz kíváncsi rám.

- Megtennél egy szívességet? – húzódtam el Samtől.

- Ki vele – mosolyodott el.

- Felhívnád, hogy legalább annyit tudjak, otthon van? – néztem rá bociszemekkel.

Sam egy szót sem szólt, csak kivette a telefonját a farzsebéből, és a tenyerét felém nyújtva várta, hogy odaadjam a sajátomat. Pillanatokkal később már csak arra vártunk, hogy valaki felvegye a telefont, de Sam is kezdett egyre türelmetlenebb lenni, akárcsak én.

- Sajnálom Natalie, nem veszi fel – ingatta a fejét lemondóan, majd megszakította a vonalat. – Biztosan alszik már, holnap majd megbeszélitek – próbált nyugtatni.

Hallgattam rá, hiszen ha úgy vesszük nem volt más választásom. Felmentünk a szobámba, és úgy döntöttünk megnézünk egy vígjátékot. Befészkeltük magunkat az ágyba, és már indítottuk is a filmet. Erre a kis időre teljesen el is feledkeztem minden problémáról.

Annyira fáradt voltam – és valószínűleg Sam is – hogy még a film vége előtt bealudtam. Éreztem az arcomon egy apró puszit és hogy valaki betakart, de betudtam annak, hogy biztosan csak álmodom. A szobára megnyugtató csend szállt, már nem hallottam a tv zaját sem, újra mély álomba merültem.

Reggel arra keltem, hogy Sam éppen az oldalára fordul. Ezzel a mozdulatsorral igazából nem is lett volna semmi bajom, ha nem találja el éppen a bordáimat. Fájdalmasan nyögtem fel, amire már ő is felébredt. Egymásra néztünk, és hangos nevetésben törtünk ki.

- Jó reggelt Natalie, ne haragudj az iménti kis ébresztőért – mosolygott derűsen.

- Semmi baj, de a kórházi számlát te állod – fenyegettem meg, miközben felkeltem az ágyból.

Magamra kaptam a köntösöm, és Samnek is kikészítettem egyet. Jókedvűen mentünk le a konyhába, hogy összeüssünk egy reggelit, de ami ott fogadott minket, az igazán meglepett. Mégse csak álmodtam, hogy valaki betakart, ugyanis Alex a konyhában készítette a reggelit egy szál boxerben.

- Ööö… jó reggelt bátyus – köszöntem neki, és megöleltem. – Mi finomat készítesz?

- Szia Natalie, Samantha – fordult hátra az említetthez, és édesen rámosolygott, amitől ő teljesen elolvadt. – Gondoltam készítek egy kis rántottát, hogy jól induljon a reggel.

- Szia Alex – szedte össze magát Sam is, és lehuppant az asztalhoz.

- Köszi Alex, majd meghálálom – nyomtam egy puszit az arcára, és helyet foglaltam Sam mellett. – Anya merre van?

- Otthon, összepakol – tette le elénk a reggelit. – Munka után áthozom a cuccait, ő pedig már délelőtt idejön.

A bátyám ezek szerint semmit sem változtatott az eddigi tervein. Nem voltam benne biztos, hogy ez a legjobb lépés, de nem tehettem semmit, ő már úgyis döntött helyettem is. Miután befejeztük a reggelit, mindketten felmentünk az emeletre, hogy átöltözzünk, és elinduljunk dolgozni.

- Bevigyelek benneteket? – jelent meg a lépcső alján Alex.

- Elkényeztetsz minket – jöttem ki a fürdőből.

- Nem esik nehezemre két ilyen csodaszép hölgy kedvében járni – folytatta a mézes mázos szöveget.

Ekkor esett csak le, hogy a bátyám valószínűleg Samnek akar imponálni. Mostanra teljesen biztos voltam benne, hogy elkezdődhet az akcióm, miszerint összeboronálom őket. Sam még a szokottnál is vidámabb volt, és a céghez vezető úton végig be nem állt a szája.

Beszélgettek a munkájukról, az életükről. Tisztára, mint egy ismerkedő est, és a legszebb az egészben az volt, hogy nekem egy szót sem kellett szólnom. Magától ment minden, szinte már túlságosan is gördülékenyen. Mindenesetre örültem, hogy végre a számomra két legfontosabb ember is boldog lehet.

- Értem jössz délután? – faggattam, mikor kiszálltam a kocsiból.

- Beugrom érted – villantott egy mosolyt. – Szép napot nektek lányok – búcsúzott, és már ki is farolt, hogy elinduljon a saját cégéhez.

- Jaj Natalie! – ujjongott Sam. – Annyira édes a bátyád, szerinted bejövök neki? Vagy túl cserfesnek tart?

- Szerintem bejössz neki, összeilletek.

Innentől kezdve le sem lehetett lőni őt. Gondolatban szerintem már az esküvőt tervezte, de meg kell hagyni, nagyon aranyos volt. Egész napra átragadt rám a lelkesedése. Ez a mindent betöltő jókedv azonban pillanatok alatt megváltozott, amikor ebédszünetben megláttam a falnak támaszkodó Jayt.