Karnyújtásnyira Tőled... - 23. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, meghoztam a 23. fejezet :) Fény derül pár kérdésetekre, és talán újakat is kaptok a helyükre... A kommenteket most is várom, és köszönöm, hogy egyre többen írtok mostanában :)

Egy kis magyarázat a hamarabbi friss miatt: Szóval az a helyzet, hogy az egyetemen vége a szorgalmi időszakomnak és ezzel kezdetét veszi a vizsgaidőszak. Ezzel nem is lenne nagy gond, de sajnos a tanulást és az írást nem tudom összeegyeztetni, így kénytelen vagyok előreláthatólag 2 hétre szüneteltetni a blogolást. Tényleg sajnálom, de remélem, hogy megértitek a helyzetem. Bármennyire is szeretek írni, nekem a tanulás a legfontosabb jelenleg.

Puszi, Angel


23. fejezet - Elnapolt vallomás

Sam reményteljesen mosolygott, talán egyedül ő találta jó ötletnek a találkozást. Én viszont nem. Nem tudtam letisztázni magamban a tegnapot, még azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki, mivel magyarázzam a tetteimet. Mintha Sam észrevette volna a tétovázásomat, és egy határozott mozdulattal Jay felé lökött.

Igyekeztem a lehető legmagabiztosabb arcomat elővenni, közben csak a vak nem látta rajtam, hogy a szívroham kezdeti tüneteit produkálom. A szívem a torkomban dobogott, a jelenlegi hőmérséklet mellett úgy éreztem, mintha a pokolban lennék, és ennek tetejébe még beszélni is elfelejtettem.

- Jay!

- Natalie!

Egyszerre nevettünk fel a próbálkozásunkon, miszerint egymás szavába vágva fogjuk elmondani, ami a szívünket nyomja. Hirtelen minden izgalom elszállt, a szívem már nem akart kiszakadni a bordáim közül, és már csak két ember voltunk, akik vágytak egymás közelségére.

- Sajnálom, hogy elmentem – öleltem meg.

Olyan ösztönös volt ez a mozdulatsor… mintha egész életem során így vártam volna őt minden egyes fárasztó nap után. Éreztem, hogy számára kissé zavaró a viselkedésem, de a bennem tomboló bűntudat nem engedte, hogy csak úgy egyszerűen elengedjem őt újra.

- Te ne haragudj – tolt el magától. – Utánad kellett volna mennem, annyira egyszerű lett volna, mégsem tettem. Ehelyett…

- Ne hibáztasd magad, én voltam a hülye – vágtam közbe, hiszen mégsem várhattam el, hogy ő okolja magát. – Én vissza akartam fordulni – hajtogattam egyre –, de aztán hallottam, hogy Ben rólam beszél, és…

- Ben? Mit mondott?

Az arcáról egyszerre olvastam le tehetetlen dühöt és félelmet. Nem tudtam volna teljes bizonyossággal megmondani, hogy mi ütött belé. Elgondolkodtam, hogy van-e egyáltalán helyes válasz a feltett kérdésére, de valószínűleg feleslegesen áltattam magam, előbb-utóbb úgyis kiderült volna.

- Csak a szokásos, a hülye lenézése – hajtottam le a fejemet, de ő gyengéden az állam alá tette a kezét, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- Ne foglalkozz Bennel, majd én elintézem – mosolyodott el.

És én – gondoljon bárki bármit – bolond szerelmes módjára hittem neki. Bármit elhittem volna, még azt is, ha azt mondja holnaptól csak a miénk a világ és a fű kék lesz, az ég még zöld. Azt hiszem, akkor döbbentem rá, hogy igenis szeretem Jayt, már több mint egy egyszerű férfi az életemben.

- Elég lesz a szentimentális érzelgésből – lépett közénk Sam. – Szia Jay, mit szólsz egy kiadós ebédhez két csini csajszival? – kacsintott rá kacéran.

- Szia Sam, azt hiszem ez egy visszautasíthatatlan ajánlat – majd engem átkarolva adott egy puszit az arcomra. – Szeretnék még beszélni veled – suttogta.

Nem szóltam semmit, csak egy halvány mosollyal jeleztem, hogy benne vagyok. Sam megállás nélkül a tegnap estéről beszélt, úgy tűnt, égető szükségét érezte annak, hogy Jay is tisztában legyen a tényekkel. Szerencsére az említett remekül állta a sarat, még buzdította is Samet, ami ismerve drága barátnőmet teljesen felesleges volt. Ő így is fel volt szerelkezve kellő önbizalommal.

- Jézusom! – kiáltott fel váratlanul Sam. – Tudjátok mi jutott eszembe? Mi lenne, ha kiruccannánk a hétvégén Venice Beachre? Amolyan négyes randi, akár a romantikus filmekben. Elég nagy a ház, mind elleszünk.

Gyakorlatilag meg sem várta a válaszunkat, ő tovább tervezte a mi kis hétvégénket. Nekünk nem volt más választásunk, csak hallgatni őt, és a megfelelő pillanatban bőszen bólogatni. Észre sem vettem, hogy Jay mikor fogta meg a kezemet, de amint összekulcsolódtak az ujjaink, levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra.

A kedvenc kis éttermünkbe ültünk be, ahová gyakorlatilag azóta jártunk, mióta egy helyen dolgozunk. Emlékszem még, amikor az első napomon tanácstalanul figyeltem a többieket, ahogy elindulnak ebédelni. Fogalmam sem volt mit kellene tennem, de akkor megjelent Sam.

Már akkor is ilyen életvidám, folyton csacsogó nő volt. Be nem állt a szája, jóformán csak akkor vett levegőt, amikor a következő lépésén gondolkozott. Nos, azóta jártunk mi ide, Los Angeles talán egyik legeldugottabb kis éttermébe, aminek jelen esetben hálát is adtunk.

- Ez a hely nagyon otthonos, hogy találtatok rá? – faggatott minket Jay, miközben mind elhelyezkedtünk a napernyők alatt.

- Titok, amolyan csajos dolog – legyintett Sam, és elmélyülten kezdte tanulmányozni az étlapot.

Én már pontosan tudtam, hogy mit fog rendelni. Mióta csak ide jártunk állandóan ugyanazt a menüt kéri, a kedvenc grillezett halát zöldségekkel. Amint megjelent a pincér, mind leadtuk a rendelésünket és újabb beszélgetésekbe kezdtünk. Élveztük a napsütést, egymás társaságát, pár percen belül pedig lett egy nem várt látogatónk is.

- Sziasztok – karolt át Alex váratlanul. – Biztos voltam benne, hogy itt találom majd a hölgyeket – mosolyodott el sokatmondóan, és leült Sam mellé. – De arra nem számítottam, hogy egy pasit már becserkésztetek.

- Ne haragudj bátyus – játszottam az értetlent –, nem tudtam, hogy te is szeretnél jönni.

Pár percen belül ismét megjelent a pincér az ebédünkkel, és egy újabb étlappal, hogy Alex is le tudja adni a rendelését. A fiúk régi barátként viselkedtek, mintha már ezer éve ismerték volna egymást. Tényleg jó volt rájuk nézni, és egyre inkább hízelgő lett az ötlet, amit Sam felvetett.

Mindössze annyi dolgom volt, hogy kiderítsem a bátyám ráér-e. Ezen felbuzdulva már majdnem megszólaltam, de ekkor bevillant, hogy anya hozzánk költözött. Ez az apró tény szinte az összes eddigi tervünket felülírta tulajdonképpen még azelőtt, hogy bármit eldöntöttünk volna.

- Mi a baj? – nézett rám Jay, és újra a kezem után nyúlt.

- Semmi – ráztam meg a fejem, de ő nem hagyta annyiban a dolgot, a leheletét már a nyakamon éreztem, amikor újra feltette a kérdést.

- Mi a baj Natalie?

- Csak belegondoltam mennyire jó lenne újra Venice Beachen – fordultam vele szembe, és ezzel egy időben elengedtem a kezét is.

- És ezért vágtál ilyen riadt arcot?

Kezei ismét az én kezem keresték, de hiába. Önállósítva magamat finoman végigsimítottam a combján egyre feljebb és feljebb haladva. Szerencsére ezt a kis műveletet az asztalterítő elrejtette, így szemrebbenés nélkül folytattam, amit elkezdtem.

- Ne itt – állított le váratlanul, és kiengedte az eddig benn tartott levegőt.

Láttam rajta, hogy teljesen hazavágtam, és bár tisztában voltam vele, hogy ezért még fizetni fogok, mégsem bántam meg. A két gerlicénk ugyanolyan zavartalanul beszélgetett egymással, mint eddig, biztos voltam benne, hogy egy árva lélek nem vette észre a kis játékunkat.

A következő mondat, ami megütötte a fülemet, hogy Sam már lelkesen ecseteli Alexnek az ötletet. Feszülten figyeltem a bátyám reakcióját, de semmi mást nem lehetett leolvasni az arcáról, csak egy hatalmas, bárgyú vigyor terült el rajta. Utoljára talán ötödikben láttam hasonló ábrázattal, így biztos voltam benne, hogy tetszik neki az ötlet.

- Natalie, van ellenvetésed? – zökkentett ki az iménti gondolataimból.

- Nem, ha neked jó – vontam meg a vállam. – Én szívesen töltenék egy hétvégét Venice Beachen – tettem még hozzá gyorsan.

A számlánkat végül a fiúk állták, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy élvezzük a kényeztetésüket. Négyesben indultunk vissza a munkahelyeinkre, de igazából nem volt kedvem dolgozni. Túlságosan is lekötötte minden gondolatom a közelgő hétvége, és hogy ezúttal minden tökéletes legyen.

- Akkor délután értetek jövök, rendben? – ölelt meg Alex. – Vigyázzatok magatokra lányok. Jay, elvigyelek egy darabig?

- Azt megköszönném – indult el Alex után.

- És mi lesz a búcsúzással? – húztam vissza magamhoz egy csábos mosoly kíséretében.

- Oh, azt majdnem elfelejtettem – fordult vissza, majd szenvedélyesen csókolni kezdett. – Majd… folytatjuk – vált el az ajkaimtól.

- Jay! – kiabáltam utána még egyszer. – Tudnom kell, hogy eljössz-e Venice Beachre, szóval?

- Ott leszek.

Az étterem: